Sipos Béla (szerk.): Szabolcsvármegye szabályrendeletei (Nyíregyháza, 1911)

— Ill — a 14. §. szerint beszámítható hivataloskodás idő tartamához képest, következő arányban állapitta­tik meg: A nyugdíj 10 évi folytonos szolgálat után az 1904. évi XI. t.-h. által megállapított fizetés és korpótlék 40 9/o-ában megállapíttatik, ehez minden szolgálati év után az évi fizetés és korpótlék 2 százaléka járul, úgy, hogy 40 évi szolgálat után a községi jegyzők és segédjegyzők az utolsó szolgálati évben élvezett teljes javadalmazásokat kapják nyugdíjul. A 10 évet meg nem haladó szolgálati idő alatt vagy elagott és elnyomorodott jegyző (se­gédjegyző), illetőleg hátramaradt családtagjai az összes befizetett összegeknek kamat nélkül visz­szatéritésére tarthatnak igényt. A fegyelmi uton vagy bűntény miatt hozott birói ítélet következtében hivatalától megfosztott jegyző (segédjegyző) vagy örökösei, illetve öz­vegye és árvái sem a felvételi, sem az évdijak visszatérítése iránt rendszerint igényt nem emel­hetnek ; egyes rendkívüli esetekben azonban az e tekintetben intézkedési jog a törvényhatósági közgyűlésnek fenntartatik. Azon jegyzőnek, ki valamely ideiglenesen megürült községi vagy körjegyzői (segédjegyzői) állásra az 1886. évi XXII t.-c. 84. §-a értelmé­ben helyettesittetik, az esetben, ha a helyettesí­tés tartama alatt ezen állásra annak betöltése alkalmával megváíasztatik, nyugdíj jogosultsága a helyettesítés tartama alatt eltöltött szolgálati

Next

/
Oldalképek
Tartalom