Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád- kori emlékanyaga / Régészeti gyűjtemények Nyíregyházán 2. (Nyíregyháza, 2003)
A rétközi temetőkről - Révész László: A bezdédi honfoglalás kori temető. Egy régészeti fikció nyomában
Jóllehet László Gyula feltevéseit már a könyvének megjelenését követő esztendők során komoly kritika érte Fettich Nándor részéről (FETTICH 1947. 281-287.), azok-főként az 1950-es években pályájukat elkezdő tanítványai révén - mégis iránymutatókká váltak. Nagymértékben közrejátszott ebben az a tény is, hogy a (túlnyomórészt szintén nem régész által feltárt) Tiszaeszlár-bashalmi I. temető sírjainak elrendezésében Dienes István a bezdédihez hasonló jelenségeket mutatott ki (DIENES 1956. 245-277.). Igaz, az már gyanút kelthetett volna, hogy az előbbitől délre 200 méterre feltárt, s ugyancsak egyetlen sírsorból álló Tiszaeszlárbashalmi II. temetőben e rendszer már egyáltalán nem ismerhető fel (DIENES 1968. 187-190., ŐSEINKET.... 1996. 187-188. - Fodor István). Az elkövetkező évtizedek folyamán az intenzív kutatások ellenére - a már említett karosit kivéve - hasonló szerkezetű temetők egyáltalán nem kerültek elő. Ez vezette Dienes Istvánt annak kimondásához, hogy a nagycsaládi rend csak az ún. rangos középréteg temetőire jellemző, de még azoknak is csak egy részére: éppen az egymás tőszomszédságában elhelyezkedő, s azonos időszakban használt két bashalmi temető a bizonyíték erre. Míg az egyikben (I. temető) kötöttebb rend uralkodott, s a hagyományos nagycsaládi közösséghez hasonló csoport használta, a II. temetőben a maihoz hasonló családi rend szerint temetkeztek (DIENES 1972. 18.). Sajnálatos módon a korszak legnevesebb kutatói száz esztendő alatt még abban az alapkérdésben sem jutottak közös nevezőre, hogy a bezdédi sírsor milyen tájolású volt. A kulcskérdés a Tiszabezdéd-Záhony közötti út iránya volt, melynek építése során az első sírt megbolygatták. Jósa András az út irányát K-ÉKinek határozta meg, s a sírok szerinte az úttól délre feküdtek (JÓSA 1 896B. 385-386.). Jósa András két térképének kisebb pontatlanságait Fettich Nándor igazította ki (FETTICH 1947. 284.). Jósa András leírása nyomán a lelőhelyet Dienes István azonosította 1959-ben, illetve 1971-ben (DIENES 1996. 289-290.). Eszerint a lelőhely ma a községtől ÉK-re van, a Tiszabezdéd-zsurki országút mentén, az 1. kilométerkő táján, ahol egy É-D-i irányú dombot vágtak át. Az úttól É-ra eső rész a Harangláb-dűlő, a D-re eső pedig a Rácz-tag. 12 9 A Rácz-tag itteni részén (ahol a sírok zömét találták) az 1960-as években tsz-major épült. A lelőhelyen Fodor István végzett hitelesítő ásatást 1992-ben (Fodor István: Tiszabezdéd. RégFüz 1.46. 1994. 63.). A tsz-majorban, az út K-DK-i oldalán csak kis területen nyílt lehetőség kutatásra, de újabb sírok nem kerültek elő. Ugyancsak eredménytelennek bizonyult az út átellenes, Ny-ÉNy-i oldalán végzett ásatás is, ahol a domb eredeti magasságában megmaradt. A hitelesítő ásatás azt bebizonyította, hogy a temető aligha lehetett nagyobb kiterjedésű, több tucat sírt tartalmazó lelőhely. Az azonban sajnálatos, hogy - nyilván a major épületei miatt - nem lehetett a Jósa és társai által feltárt sírok maradványaira sem rábukkanni. Egyedül a csontvázak antropológiai vizsgálata adhatott volna választ arra a sokat vitatott problémára, hogy az egyes sírokban milyen nemű egyének feküdtek. A sírokban talált mellékletek ugyanis nem mindig igazítanak el ebben a kérdésben. Többek között azért nem, mert a már eleve hiányosan a múzeumba jutott tárgyegyüttes az elmúlt évszázad során sokat csonkult. Főként a vasanyagból - s ezen belül is a nyílhegyekből és tegezvasalásokból - pusztult vagy kallódott el sok minden. Elkerülhetetlen tehát a leletanyag újbóli számbavétele. A leletanyag részletekbe menő, minden tárgytípusra kiterjedő elemzésétől e helyen eltekinthetünk, hiszen ezt a munkát Istvánovits Eszter e könyv más fejezeteiben már elvégezte. Az alábbiakban inkább néhány olyan szempontra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a rendelkezésünkre álló adatok kritikai áttekintése nyomán merültek fel. Ez már csak azért is elkerülhetetlen, mert a bezdédi sírokba eltemetett egyének nemének a meghatározására (és ez a kérdés kulcsfontosságú a temető társadalomtörténeti értékelése szempontjából) csakis a mellékletek nyújtanak - korántsem 100%-os biztonsággal - támpontot. Ékszerek. A bezdédi közösség tagjai által leggyakrabban viselt ékszerek a haj karikák voltak. E tárgy a síroknak csaknem a feléből előkerült (2., 4-5., 9-13. sírok), s valamennyi azonos típusba, a kerek vagy ovális átmetszetű huzalból készült, nyitott hajkarikák közé tartozik. Egyetlen aranyhuzalból előállított példányon (9. sír) kívül a többi ezüstből vagy rosszezüstből készült. Többnyire párosával kerültek elő, a 2., 9. és 11. sírban viszont csak egy-egy darabot találtak a bal halánték mellett. E tárgytípus a X. századra jellemző, bár használata átnyúlik a XI. századba is. Férfiak, nők és gyermekek ékszereként egyaránt előfordul. Az ásatás során egyetlen fülbevalót sem találtak, bár a 14. sír koponyája mellett lelt „horog alakú" ezüsthuzal töredék esetében felvethető, hogy egy gömbsorcsüngős fülbevaló karikájának a töredéke lehetett. 12 9 Valójában az úttól délre fekszik a Harangláb-dülő, melynek északi része a Rácz-tag (lásd a katalógusban!). 434