Bene János (szerk.): A szabolcsi honvédek Aranykönyve 1848-1849 - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2013)
Kedves Gyula: A szabadságharc hadseregének szabolcsi katonái
kellett küldeni. A Miskolcra rendelt 43. honvédzászlóalj 23-án érkezett meg a városba. A fegyvertelen alakulatot Pulszky Sándor ezredes dandáréba osztották be, s az első ütközetre Szikszónál került sor 28-án egyelőre közelharc nélkül. 1849. január 4-én Kassánál viszont már igazi ütközet volt, súlyos magyar vereséggel, ami pánikszerű meneküléssel végződött, s ez nem kímélte a 43. honvédzászlóaljat sem. Még ekkor is csak néhány tucat lőfegyverrel rendelkezett az 1118 fős alakulat, így helyállásukra nem nagyon lehetett számítani, viszont a zászlóalj szétoszlására sem. Főleg a tisztek „elfogyása" volt megdöbbentő. Hetekbe telt, míg a legénység összeszedésével megbízott Kralovánszky Frigyes százados nagyjából teljesíteni tudta feladatát. Kálmány Lajos őrnagy, a zászlóalj parancsnoka beteget jelentett, nem is tért többé vissza alakulatához. Kálnoky Antal százados ideiglenes zászlóaljparancsnokként próbált ezalatt rendet teremteni a megrendül fegyelmű alakulatnál, meglehetős sikerrel, hiszen január 23-án Bodrogkeresztúrnál már a szabolcsiak az ütközet hősei. Kálnoky halált megvető bátorsággal vezette zászlóalja rohamát, azonban Bodrogkisfaludba érve a nagy ködben az ellenséges gyalogság közé keveredett katonái egy részével. A magyarok és a császáriak galíciai bakái egyaránt a másik fél megadási szándékát vélték, s a félreértésből a tapasztaltabb sorgyalogság ocsúdott hamarabb. Kálnoky felkoncolását katonái pánikszerű menekülése követte, csak néhányan álltak ellen, s mentették ki az ellenség soraiból a halálos sebekkel borított parancsnokukat. Többségüket foglyul ejtették, s csak a megérkező Don Miguelek rohama szabadította ki őket. Megszületett az első jelentős győzelem a felső-magyarországi hadszíntéren is, ami azonban a 43. honvédzászlóaljnak nagyon sok áldozatba került. A tokaji ütközet alatt a zászlóalj Klapka védekező hadtestének jobb szárnyát biztosította Timár-Szabolcs térségében, majd Schlik hadtestének üldözésében vett részt. Kálnoky halála után újra gondok voltak a zászlóalj fegyelmével, ami főleg a tisztek hiányának volt a következménye. Hihetetlen, de tény, több mint egy héten át egy főhadnagy, Fanyar Lajos vezényelte az alakulatot, kívüle még egy főhadnagy és hat hadnagy volt csak jelen. A hadügyminisztérium a helyzet normalizálására más alakulatokból vezényelt oda tiszteket, s egy kipróbált, erélyes parancsnokot állított a zászlóalj élére Földváry Károly őrnagy személyében. Az új parancsnok nagy eréllyel látott munkájához, aminek a kápolnai csatában már az eredménye is meglátszott. A Dessewffy-hadosztályba beosztott - igen lecsökkent létszámú zászlóalj a csata második napján február 27-én Verpelétnél került bevetésre. A Don Miguel gyalogság III. zászlóaljával együtt vitézül védte a falut, majd amikor a túlerőben támadó Schlik-hadtest kiszorította védőállásaiból, sorozatos rohamokkal próbálta visszafoglalni Verpelétet, súlyos veszteségei dacára is, az általános visszavonulás elrendeléséig. A zászlóalj csatái ezzel több hónapra lezárultak. A nagyon megfogyatkozott alakulat pihentetésre, kiegészítésre szorult, így rendszeresen tartalékban volt. A parancsnokságban egymást váltották a tisztek, miután Földváry március végén elhagyta az alakulatot, hogy a legendás hírű 3. honvédzászlóalj vezetését vegye át. A tavaszi hadjárat kezdetén a Máriássy János ezredes vezényelte tartalék hadosztályba került a zászlóalj, majd a tiszafüredi átkelőhely biztosítására marad vissza. Egy része Asbóth Lajos alezredes hadosztályába került, ahol kitűnt az április 11-i csatározásokban a kőbányai szőlőknél. Ez az alakulatrész valószínűleg rövidesen visszatért a zászlóalj másik feléhez, bár több híradás is megemlítette a 43. honvédzászlóalj katonáinak hősiességét Budavár visszafoglalásánál, de ez minden bizonnyal félreértésen alapul. Rövidesen a szerveződő IX. hadtest állományába osztották, s április 21- én a zászlóalj már Kassára érkezett. A hadtest feladata Felső-Magyarország védelme volt, amire két hónap múlva került igazán sor, az orosz intervenció bekövetkeztekor. Addigra az alakulat létszámát kiegészítették, parancsnoka Karove Antal őrnagy lett. Komoly ellenállásra viszont itt nem volt lehetősége, hiszen a hadtesttel szemben álló orosz főerők tízszeres létszámfölényben voltak. A 43. honvédzászlóalj június 23-án Lemesnél került tűzbe, ahol jelentős veszteségeket szenvedett, de a bekerítésből ki tudott bújni. Ezt követően végig vonult szinte az egész országon, s részese volt az augusztus 5-i szőregi és 9-i temesvári vesztes csatáknak. Utóbbi vereség döntő jelentőségű volt, a következő napokban az élelmezést, ellátást nélkülöző csapatok fegyelme felbomlott, az egyes alakulatok sorra szétoszlottak. A 43. honvédzászlóalj sorsáról eddig nem kerültek elő érdemleges adatok, valószínű a legénység nagy része egyszerűen elhagyta reménytelen helyzetben lévő csapatát és hazaindult. A zászlóalj parancsnoka tisztikara és az alakulat maradványaival Dévánál tette le a fegyvert orosz csapatok előtt 1849. augusztus 18-án.
