Bene János (szerk.): A szabolcsi honvédek Aranykönyve 1848-1849 - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2013)
Kedves Gyula: A szabadságharc hadseregének szabolcsi katonái
szégyenszemre hazamenni azzal, hogy nem váltak be honvédnek, így kapóra jött a kormány ajánlata, hogy a honvédekkel azonos 3 évi szolgálati idővel léphetnek be a hiányos létszámú sorgyalogezredbe. Később úgy segítettek magukon, hogy az 1848 októberében alakuló honvéd zászlóaljakba léptek át, így az ezred Komáromban lévő zászlóalja gyakorlatilag feloszlott. A pesti zászlóalj a Bácskába került, de 1849 tavaszán az is honvédzászlóalj lett, s Szeged biztosításában, majd a Bácska felszabadításában játszott fontos szerepet. A 48. honvédzászlóalj A mozgósított nemzetőrség harctéri alkalmazásának problémáit olyan alakulatok szervezésével akarták orvosolni, ahol önkéntesen vállalt a legénység tartósabb legalább egy évig tartó szolgálatot. A szabolcsi zászlóalj megszervezése hasonló sikertörténet, mint a június eleji honvédtoborzásé, annál is inkább, mert a szervezés irányítója ekkor is Finta Márton volt, ezúttal azonban az önkéntesség elve nem mindig érvényesült. Minél hamarabb fel akarták állítani az alakulatot ezért a megye minden településére kivetették a lakosság arányban rá eső kvótát, s ahol nem volt elég önkéntes, ott bizony valamilyen eszközzel rávette a község elöljárósága a húzódozó legényeket a jelentkezésre. A nemzetőri szolgálatra jogosító vagyoni cenzust is figyelmen kívül hagyták, így a valóságban nem is csak nemzetőrökből állt az alakulat. Az augusztus végén elkezdődő szervezés gyors eredményt hozott, s szeptember 10-én Nagykálló főterén a zászlóalj már esküt tett, s zászlaját is felszentelték. Az egy éves szolgálatot vállalt önkéntes zászlóalj Görgei Artúr honvéd őrnagy Csepel-szigetét biztosító csapataihoz került, s részt vett a horvát tartalékhadosztály fegyverletételével végződő ozorai hadműveletben. Ezt követően a Muraköz megtisztításában, s a friedaui ütközetben vitézkedett. Az ősz második felében a Mura mellékén védőállást foglalva biztosította a Dunántúl délnyugati részét. Ezalatt került sor az alakulat átszervezésére a bécsi hadmérnöki akadémián komoly elméleti katonai tudásra szert tévő zászlóaljparancsnok, Patay István irányításával. A szabolcsi önkéntes nemzetőr zászlóalj a reguláris hadsereg részévé válva honvédzászlóalj lett Perczel Mór tábornok hadtestében. Bár a főváros védelmére visszavonuló Perczel december 30-án Mórnál vereséget szenvedett, ebben az ütközetben mutatkozott meg igazából a szabolcsi legények harcértéke. A zászlóalj a hadtest legszilárdabb pontjának bizonyult, visszavonulásuk fegyelmezetten ment végbe. A főváros kiürítése után a Tisza vonalát fedező Középponti Mozgó Sereg állományában a január végi szolnok-ceglédi hadműveletben tevékenykedett. Komoly sikert arattak február 4-én Cibakházánál, amikor a császári erők Tiszán való átkelését hiúsították meg. Ekkor lett a zászlóalj parancsnoka Rakovszky Samu őrnagy, akiből a honvédsereg egyik legderekabb törzstisztje vált, holott a császári-királyi hadseregből már évekkel azelőtt rokkantsága miatt nyugdíjazták. A 48. honvédzászlóaljnak a tavaszi hadjárat hozta meg az igazi dicsőséget. Az alakulat - mivel a csatadöntő tartalékul szánt II. hadtest állományába tartozott - a hatvani és a tápióbicskei csatákban nem vett részt, az isaszegi csatában azonban 1849. április 6-án döntő szerepet kapott. A Damjanich vezényelte III. hadtest válságos helyzetben lévő jobb szárnyának támogatására vetették be, s megjelenése a honvédek számára szerezte meg a győzelmet. A zászlóalj legénységének és tisztikarának harcászati, taktikai képzettsége még minden bizonnyal hiányos volt, de rettenthetetlen bátorságukat senki sem vitathatta. Maga Damjanich tábornok méltatta a katonáit megsegítő más hadtestbeli alakulat hősiességét. A zászlóalj a továbbiakban a császári fősereg megtévesztését és lekötését magára vállaló II. hadtest hadműveleteiben, majd Budavár ostromában vett részt. A május 21-i győztes roham meglehetősen nagy véráldozatot kívánt a szabolcsiaktól, s az újoncok megérkezése után a zászlóaljnak már csak alig több, mint a fele állt az eredeti legénységből. Tiszti és altiszti kara azonban ekkor is szinte teljes egészében megyebeli volt. A honvédsereg 1848 júniusában a Vág mentén próbálkozott a császári csapatok védőállásainak áttörésével. Ebben a hadműveletben már önálló feladat hárult a szabolcsi zászlóaljra és parancsnokára: a Zsigárd- Pered felé támadó II. hadtest oldalát kellett fedezniük, illetve átkarolással fenyegetni a császári IV. hadtest védőállásait. A június 20-21-i peredi csata első napja még sikert hozott, s a szabolcsiak véres kézitusában verték le a falu belsejében makacsul kitartó gránátosokat. Második nap azonban beérkezett az orosz cári katonaság is, így a Vág-vonal áttörése kudarcba fulladt, a túlerővel megbirkózni képtelen magyar csapatok visszavonultak. A 48. honvédzászlóalj Királyrév visszafoglalását kapta feladatul, ami
