Bene János (szerk.): A szabolcsi honvédek Aranykönyve 1848-1849 - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2013)
Kedves Gyula: A szabadságharc hadseregének szabolcsi katonái
s Damjanich vezényletével visszafoglalták Jarkovácot, győzelemmé változtatva a kezdeti kudarcot. A siker nyomán a szerb felkelők elhagyták a tomaseváci felkelőtábort is. Ebben az időszakban volt a zászlóaljhoz századosként beosztva Leiningen-Westerburg Károly gróf, a későbbi aradi vértanú tábornok. A zászlóalj a további délvidéki hadműveletekben már nem vett részt, december végén a feldunai hadsereg erősítésére rendelték. Január 5-én Vácnál csatlakozott Görgei csapataihoz. Kmety György alezredes hadosztályába osztották be, amelynek egyik dandárát a zászlóaljparancsnokság megtartása mellett Gergely őrnagy vezényelte. A zászlóalj részt vett a hallatlan nehézségek árán végrehajtott felső-magyarországi hadjáratban, ahol nagyobb ütközetben nem vetették be, csak a keserves erőltetett menetek jutottak honvédéinek. A honvédsereg összpontosítása után is a Kmety-hadosztály állományában maradt, amelynek a szabadságharc végéig a legjobb gyalogsági egysége volt. A tavaszi hadjáratban többnyire biztosító szerepet játszott, harcba vetésére nem volt szükség. Április 6-án, az isaszegi csata idején viszont nagyon is lett volna! A Kmety-hadosztály ekkor a Hatvan irányából Gödöllő felé előnyomuló VII. hadtest elővédje volt, élén a 10. honvédzászlóaljjal. Az aznapra kiadott menetparancs értelmében a hadtestparancsnok nem engedélyezte Kmetynek a támadást így a 10. honvédzászlóalj volt a hadtest egyetlen alakulata, amely ugyan csak előőrsi csatározás keretében, de harcolt néhány szakaszával az isaszegi csata napján. Ezt követően a Kmety-hadosztály a császári főerőket a főváros előterében lekötő Aulichot támogatta, illetve április közepétől a Komárom felmentésére nyomuló fősereggel való összeköttetését biztosította Vác, majd Esztergom térségében. Legvéresebb harcára Budavár ostrománál került sor. Már az első nap, május 4-án rohamra rendelték a vízivárosi cölöpsor ellen, ami a vár keleti oldalának védelmi kulcsa volt. A kitűnően megerősített védelmi vonalak ellen végrehajtott elhamarkodott támadást a komoly feladatot már régóta áhítozó zászlóalj katonái határtalan vitézséggel hajtották végre, ami borzalmas veszteségeket okozott. A fedett állásaikból sortüzek tucatjait leadó császári katonák elhűlve látták, hogy a nagy veszteségek ellenére is a palliszádsor tövéig törtek előre a honvédek, de elfoglalására már nem maradt erejük. 85 halottat s több mint 100 sebesültet veszített a zászlóalj ezen a napon az ideiglenes zászlóaljparancsnok Ádám Ferenc századossal együtt. Ez a hatalmas veszteség arra indította a hadvezetést, hogy tartalékba helyezze az alakulatot, de az a 21-i győztes rohamban mégis részt vett. 1849 júniusában a Kmety-hadosztály feladata a Rába-vonal biztosítása volt, ennek során szép győzelmet aratott június 13-án Csornánál, ebben a zászlóalj is részt vett. Június 27-én Ihászinál már a császári fősereg meginduló nagy támadásának részeként került sor ütközetre, amelyben a jobbszárnyon álló 10. honvédzászlóalj előőrsi szolgálatot ellátó két századát a túlerejű ellenséges támadás elvágta a hadosztály zömétől. Ezeket a Komáromba vonuló századokat a VII. hadtestbe osztották be, amellyel Világosnál tették le a fegyvert. A zászlóalj többi négy százada a Bácskába vonult a Kmety-hadosztállyal. Itt részt vett a terület újbóli felszabadításában, s a hadszíntér utolsó győztes csatájában Hegyesnél július 14-én. Részese volt az augusztus 9-i döntő vereséget eredményező temesvári csatának, ami után a hadosztály többi alakulatával együtt fedezte a széthulló honvédsereg viszszavonulását. A zászlóalj maradványai Borosjenőnél, Vécsey csapataival együtt tették le a fegyvert augusztus 20-án. A 62. (Turszky) sorgyalogezred I. és II. zászlóalja Első pillantásra érthetetlen lehet, hogy az önkénteseket bemutató fejezetben egy császári-királyi sorgyalogezredet is ismertetünk, de jó okunk van rá. A '48-as forradalom különleges helyzetben különleges megoldásokat hozott. Az erdélyi kiegészítésű 62. (Turszky) sorgyalogezred törzse és két zászlóalja Komáromban és Pesten állomásozott, alig több, mint negyedrészben feltöltött állománnyal, ugyanis Erdélyben már egy évtizede nem volt újoncozás. A kormány azonban szerette volna növelni ennek a megbízható, túlnyomórészt székely legényekből álló ezrednek a létszámát, de hivatalos újoncozásra a katonaállítási törvény elfogadása előtt nem volt lehetősége, csak toborzás jöhetett szóba. Ide került az a 230 szabolcsi legény 1848 júniusában a 10. honvéd zászlóaljba jelentkező önkéntesek közül, akik nem ütötték meg az előírt 5 láb 2 hüvelyk (163 cm) magasságot. Ez a XIX. század derekán különösen az alföldi megyékben kifejezetten nagy testméretnek számított, a sorgyalogság válogatott csapataihoz, a gránátosokhoz soroztak ilyen magassággal. Az alacsonyabb legények nem akartak
