Bene János (szerk.): A szabolcsi honvédek Aranykönyve 1848-1849 - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2013)
Kedves Gyula: A szabadságharc hadseregének szabolcsi katonái
a szabadságharcban legendás hírnevet szerző Rakovszky Samu csábítására állt huszárnak. A gyürei Szénássy Balázs káplárból vált a honvédsereg szintén neves huszártisztjévé. A császári-királyi tisztek fiatal korosztályához tartozott a piricsei Erős Béla. A korosztályi másik végletet a 39 évi szolgálatot a háta mögött tudó 60 éves Nasztray András őrmester jelentette Tiszacsegéről, aki a tartalék század kiképzőtisztje lett a szabadságharcban, és még az orosz intervenció bekövetkezte után is a legnagyobb odaadással okította a huszár rekrutákat, akkor éppen Rakamazon. A legnagyobb jelentősége azonban a legénység hazafiságon nyugvó helytállásának volt. Ennek köszönhető, hogy intakt, harcképes alakulatok voltak azonnal bevethető állapotban, amelyek mintát jelentettek az újonc honvédcsapatoknak nem csak szakértelem, de a jelentős részben szabolcsiakból álló két ezred esetében a hősiesség és önfeláldozás tekintetében is. Vitézkedésüket a Profi katonák fejezetcím alatt mutatjuk be. Az 1848-49-es szabadságharc hadseregét azonban a honvéd név avatta különlegessé és a hozzá tapadó szellemiség emelte mindmáig felülmúlhatatlanná. Ezt legszebben a honvéd egyenruhát a majd félezer szabolcsi legényt is magába fogadó 28. honvéd zászlóaljban magára öltő költőóriás Petőfi Sándor fogalmazta meg versbe öntve honvéd őrnagyként: Isten után legszebb és legszentebb név A honvéd-nevezet! Hogy ne iparkodnám hát megérdemelni Ezt a szép nagy nevet? Batthyány Lajos miniszterelnök érzékelvén a magyar ezredek hazabocsátását szabotáló udvari szándékot, elhatározta egy új típusú, önkéntesekre alapozott haderő felállítását 1848 májusában, egyelőre csak kiegészítő szándékkal. Május 16-án megjelent kiáltványa nyomán indult meg a honvédtoborzás hatalmas lelkesedés közepette, amely ugyan később már erőteljesen lohadt, de kisebb-nagyobb mértékben az önkéntesek zászló alá állása végigkísérte a szabadságharcot. Ennek köszönhetően mintegy 32-35 ezer önkéntes erősítette a szabadságharc hadseregét, akik arculatot és nemzeti tartást adtak a formálódó haderőnek. Ez az önkéntes elem alakította igazi nemzeti hadsereggé a magyar kormány rendelkezése alá kerülő katonatömeget. Pontos számukat, így az ebbe a kategóriába sorolható szabolcsi honvédeket is, azért nehéz megállapítani, mert nem mindig dönthető el egyértelműen, hogy tudatos önkéntesről van-e szó, vagy a törvényhatóság által felállítani vállalt önkéntes alakulat olyan tagjáról, aki szőkébb közössége olyan noszogatására lett katona, ami nem sokban különbözött a katonaállítás bevett gyakorlatától, a sorshúzástól. Annyi bizonyos, hogy az 1848 május végétől június közepéig tartó toborzás önkéntesei, a Nagykállóban beavatott 853 legény - bár nem került valamennyi a 10. honvéd zászlóaljba - bárhol derekasan megállták helyüket. Ugyanilyen önkéntes volt a szeptember végén, október elején toborzott 301 legény is, de az ezt követő sorozási eredményeket nyilvántartó avatójegyzékekben is jó néhányszor igazi önkéntesre bukkanhat a figyelmes kutató. Önkéntes volt az augusztus végétől szerveződő szabolcsi önkéntes nemzetőrzászlóalj legényeinek jelentős része is, bár itt egyes települések komoly pénzösszeggel, mások pedig sorshúzással bírták „önkéntes" egy évig szóló katonáskodásra fiaikat. Legnagyobb részük akkor is szolgálatban maradt, amikor 48. honvédzászlóalj néven alakulatuk a reguláris hadsereg részévé vált. Kedvezményként a júniusban önkéntesnek álltakhoz hasonló hároméves szolgálati kötelezettséget kaptak a sorozottak négyévi katonaidejével szemben. Hasonló önkéntesekre alapozódott a Szemere Bertalan által életre hívott Védsereg szabolcsi osztálya is, legalábbis annak április végéig beállt 380 embere. Az alakulatból szerveződő 139. honvéd zászlóalj további összetételéről csak sejtéseink vannak, ami sorozott állományra mutat. Nagyobb szabolcsi önkéntes egység volt még a februárban szervezett önkéntes lovasosztály, de 365 emberéből nem tudjuk, hogy mennyien maradtak szolgálatban, amikor alakulatokat az 5. huszárezredbe sorolták 1849 júliusában. Annyi bizonyos, hogy Szabolcs az önkéntesek aránya vonatkozásában még a profi katonáknál látott mértéknél is jobban meghaladta az országos átlagot. Közel 3000 önkénteséből a legszigorúbb számvetés szerint is jócskán 2000 fő felett kerültek a honvédseregbe, ami azt jelenti, hogy a szabadságharc reguláris haderejébe kerülő önkéntesek közül minden 14-15. legény szabolcsi volt Még a magyar népességű megyék viszonylatában is magasan kiemelkedő Szabolcs önkénteseinek száma, az átlagot majd kétszeresen felülmúló arányával. Egyedül a Háromszék teljesítménye fogható ehhez, de ott a fenyegetettség is jóval nagyobb volt, hiszen Szabolcs csak 1849 január 33
