Bene János (szerk.): A szabolcsi honvédek Aranykönyve 1848-1849 - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2013)
Bene János: Szabolcs vármegye a honvédelemért 1848-49-ben
egyszer elég ingerült hangot ütve meg. 21-én Szemere Pál oktatta ki a megyét, hogy azon kérés, miszerint a szabolcsi újoncok egy században maradhassanak, a hadicikkelyek értelmében nem teljesíthető, mert ez külön testületi szellem kialakulását eredményezné. A Közlöny 29-i száma pedig a toborzás körüli félreértéseket feszegeti, abból kiindulva, hogy a katonák által csak „Turcsi"-nak gúnyolt ezredből hárman megszöktek és nem kívántak oda visszatérni, mert csak a 10. zászlóaljban akarnak szolgálni. „...Szabolch a toborzás ügyét lelkesebben karold fel mint bármelly hatóság, a költségeket is nagy részben saját erszényéből hordozd, s ha a félbeszakasztó rendelet nem jő, még a mai napig is toboroz, ha ugyan maradt volna még ekkoráig egy honvédnek való. Azonban a toborzás eleinte 5 láb magassággal kezdetett mint rendesen, majd jő a rendelet hogy 5 láb 2 coll szükséges, majd ismét hogy 5 láb 1 coll is elég. E közben az időszakonkint megkivántató magasságot meg nem ütők, szégyenelvén visszatérni lakhelyükre, a Turszki ezredbe soroztattak..." Július 29-én már maga Mészáros Lázár hadügyminiszter írt egy szinte bocsánatkérő levelet a megyéhez, tagadva, hogy ő ilyen rendeleteket adott volna ki. Fegyvernek ekkoriban mindenfajta alakulat nagyon híján volt. Szemere Bertalan belügyminiszter július 24-én szólította fel a törvényhatóságot, hogy írjanak össze minden fegyvert (ebből csak a legszükségesebb mennyiséget hagyják a nemzetőrségnél, a többit szállítsák Pestre), kérjék meg a polgárokat, különösen a fegyvergyűjtemények tulajdonosait, hogy adják át e fegyvereket átvételi elismervény mellett, s ha később nem tudják visszaadni, az árukat az állam megtéríti. 1848 augusztus elején a járásbeli szolgabírák folyamatosan jelentették az illetőségi területükön található, általában nem nagy számú puskaművesek, puskák, pisztolyok, kardok számát és a boltokban található lőpor mennyiségét. Sziltz Lajos, a bátori járás egyik szolgabírája augusztus 9-én közölte, hogy szakaszában mindössze egy, egyedül dolgozó puskaműves van, a máriapócsi Kmets Aladár. Beszedett pedig Nyírbátorban 13 puskát, 7 pisztolyt és 7 kardot, Pilisen 8 puskát, Piricsén 3 puskát, Gyulajban 4 puskát, 4 pisztolyt és 1 pisztolycsövet, Máriapócson 11 puskát és 3 pisztolyt, Pócspetriben 9 puskát és 3 pisztolyt, Kállósemjénben pedig 15 puskát, 5 pisztolyt és 4 kardot. A nemzetőrség részére kinn maradt Nyírbátorban 84 puska, 13 kard és 1 pisztoly, Pilisen 3 puska, Piricsén 11 puska, Gyulajban 26 puska, 2 pisztoly és 3 kard, Máriapócson 27 puska, Pócspetriben 11 puska és Kállósemjénben 8 puska. Markos László szolgabíró sem járt több szerencsével. Ő mindössze Balkányban talált egy puskaművest, aki azonban csak javítani tudott. Rajta kívül egy lakatos és két kovács volt még a faluban, akik a nemzetőrök részére kovácsoltak lándzsákat. A boltokban sem volt fegyver, csak Balkányban 16 és Mihálydiban 7 kasza, valamint Balkányban 3 és fél font, Szakolyban másfél font lőpor és 16 srét, golyóbis, amit azonnal lefoglalt. A megye legnépesebb és gazdaságilag legerősebb településén, Nyíregyházán is csak két puskaművest: Ulmer Jánost és Barta Istvánt találta Kállay Ubul főszolgabíró. 1848. július 26-án Szemere Pál őrnagy arról értesítette a vármegyét, hogy zászlóaljából hárman: Faliznyó András hugyaji, Mészáros György pócspetri és Király Sándor őri újoncok június 23-án megszöktek. Kérte a vármegyét, mivel a zászlóalj július 28-án Debrecenből Szegedre vonul el, a szökevényeket nyomozzák ki és legyenek értesítéssel. A Kormányzó Választmány 1848. augusztus 7-én tartott ülésén számos határozatot hozott. Kállay Emánuel másodalispánt megbízták, hogy az Ung megyei felsőremetei fegyvergyárral kössön szerződést 1500 darab, vágószuronnyal ellátott gyutacsos puska készíttetésére, melyet a vármegye segedelmi pénztárából fizetnek majd ki. (Ezt a szerződést egyébként 1848 szeptemberében a pénzhiány miatt a megye visszamondta.) A gyűlésen, s általában a megyében uralkodó hangulatot jól tükrözi Péchy László első alispán augusztus 8-i levele gr. Dégenfeld Imre főispánhoz, aki korábban kérte, hogy a kormány óhajtásának megfelelően Szabolcs vármegye is állítson ki egy 1000 fős nemzetőr zászlóaljat, melyet majd a Délvidéken kívánnak bevetni: „.. .fájdalommal kell jelentenem, hogy Szabolcsban a haza megmentésére óhajtás van ugyan elég, de buzgóság nincs...alig akadt 100 egyén, kik magokat önkéntesen fel ajánlják.. .elhatároztatott a kívánt számot sorshúzás útján kiállítani, azon kijelentéssel, hogy senki magát alóla ki ne húzhassa és meg se válthassa... Egyébiránt a megyében csendesség van, a volt jobbágyok s földesurak közt kezdetben támadt panaszok mind inkább gyérülnek... A megyében létező fegyvereket...a helybeli rend feltartására szükségeseken felül beszedettem, összegyűlt vagy 400 darab, de ennek fele alig lesz felszerelhető s ellenség előtt használható..." Végül is a szabolcsi nemzetőrök nem vonultak le a déli táborba, mert augusztus közepétől a törvényhatóság figyelmét egy újabb miniszterelnöki 13
