Bene János (szerk.): A szabolcsi honvédek Aranykönyve 1848-1849 - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2013)
Hermann Róbert: Ajánlás
Hermann Róbert: Ajánlás A XIX. század jeles elbeszélője, Eötvös Károly, „nagy évnek" nevezte 1848-1849-et - s valóban nagy év volt. Nagy volt, hiszen naptári szempontból is több mint másfél évig tartott, s nagy év volt, mert előtte közel másfél évszázad alatt nem történt annyi fontos dolog a nemzet és az ország életében, mint az 1848. március 15. és 1849. október 6. közötti hónapok során. A forradalom alapdokumentuma, a Tizenkét pont fejlécén olvasható kérdésre: „Mit kíván a magyar nemzet?" - a márciusi ifjak első válasza ez volt: „Legyen béke, szabadság és egyetértés." 1848-49. szereplői abban reménykedtek, hogy ha vér nélküli, törvényes forradalommal lépnek át a feudális rendszerből a polgári rendszerbe, Magyarország a béke, szabadság és egyetértés hazájává lehet. Rövidesen azonban az egész társadalomnak tudomásul kellett vennie: a béke ideje elmúlt, a szabadságot meg is kell védeni, s ehhez egyetértésre van szükség. Ez a kötet erre a folyamatra, a forradalom önvédelmének megszervezésére, a szabadságért és a békéért folytatott fegyveres küzdelemre emlékeztet bennünket, kései utódokat. Magyarország történetének azt a sorsfordulóját idézi fel számunkra, amelyhez csak a honfoglalás, az államalapítás, 1945-1947 és az 1989-1990-es fordulat hasonlítható. A frissen született polgári állam nemcsak a polgári átalakulás gyermekbetegségeivel volt képes megküzdeni, hanem amikor az 1848. március-áprilisi vívmányokat veszély fenyegette, meg tudta szervezni önnön védelmét is. Az 1848. áprilisi törvények ugyanis olyan rendszert hoztak létre, amely alapvetően a társadalom egyetlen csoportjának érdekeit sem sértette. Csak ez tette lehetővé azt, hogy az ország nem süllyedt az anarchia mocsarába, hanem 1848 őszén, az ellenforradalom támadását követően sikerrel tudott szembeszállni a reá zúduló ellenséges hadseregekkel. Magyarország volt az egyetlen olyan ország a forradalmi Európában, amely erre képes volt. Más nemzetek forradalmait ekkorra már a belső reakció számolta fel, mint Németországban, vagy az a nagyhatalom, amelylyel közvetlen összecsapásba keveredtek, mint Itáliában. Magyarország azonban kivédte az első csapást. S kivédte a második, 1848 decemberében kezdődő támadást is, amelynek során a Windisch-Grätz herceg vezette császári csapatok az ország kétharmadát megszállták. A tavaszi hadjárat során az időközben ütőképes haderővé edződött honvédsereg valóságos csodát művelt. Néhány hét alatt a Tiszától a Rábáig kergette a császári fősereget, s ezzel Európa egyik legjelentősebb katonai hatalmát kényszerítette meghátrálásra. Olyannyira, hogy I. Ferenc József császár - az európai történelemben példa nélkül álló módon - egy másik nagyhatalomtól, I. Miklós cár Oroszországától volt kénytelen fegyveres segítséget kérni. S ekkor jöttek el azok a napok, amikor - Arany Jánost idézve - „tenni kevés, de halni volt esély." A köztudat hajlamos a negyvennyolcas hadsereg valamennyi katonájában a hazáért és a szabadságért mindhalálig küzdő önkéntest látni. Kétségtelen tény, hogy a szabadságharc hadseregének közel egyharmada önkéntes alakulatokból állt. Ám egyedül önkéntesekből nem lehetett volna létrehozni azt a hadsereget, amely 1849 tavaszán a határig kergette a császári-királyi ármádiát. Szerencsére, az önvédelmi, majd függetlenségi harcát vívó országban mindenre volt ember és energia. Volt pénz, amelynek „nemesfémfedezetét" a társadalom bizalma alkotta. Voltak iparosok, akik felszereléssel látták el a hadsereget. A parasztság biztosította a harcolók élelmezését és elhelyezését, s így meg lehetett szervezni a honvédsereg ellátását, a fegyver- és lőszergyártást. Ez a kiemelkedő teljesítmény pedig azt is jelzi, hogy Magyarország az előző 25 évben, a reformkor évtizedei alatt sokkal mélyrehatóbb gazdasági és társadalmi átalakuláson ment át, mint azt korábban sejtettük. Kötetünk e küzdelem szabolcsi hőseinek állít emléket. A történelmi Magyarország kevés törvényhatósága tett ki annyira magáért ebben a másfél évben, mint Szabolcs vármegye. Több ezer nemzetőre, több ezer önkéntese és újonca révén kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom önvédelmi és függetlenségi harcának megvívásában. Fiai ott ontották vérüket a sorezredi alakulatok, a honvédzászlóaljak és a régi és új huszárezredek 7
