Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Németh Péter köszöntése - BÁCSKÁI ISTVÁN: Kincs a lápban
26 BÁCSKÁI ISTVÁN De ezen csak nevetni fog és harsányan beszámol arról, hogyan játszotta ki a tatár fürkészőket és a sok rosszarcú parasztot a cselével a ruhát illetően. Büszkén paskolja majd meg a menekített kincseket rejtő iszákot. - Ugye, hogy elhoztam őket száz veszélyen át? Ebből veszünk majd hivatalt a fiúnak, hozományt adunk a lánynak, ha odaserdül, hogy megakad rajta valamelyik uraság szeme. Titokban mindig egy módos urat... vagy annak fiát álmodta vőnek. Bár az öreggel jobban járt volna a lány is. A vén kecskét majd csak magához szólítja az Úr. A vagyon meg marad, mert ugyan ki látott már bátyus halottat. De egyelőre ez még csak álom volt. Szidta a tetveket, átkozta a bocskorát, amelyben igyekezett lépést tartani a pórokkal, akik mögé besorolt. Csupa megtört arcú idegennel együtt hajtogatta félre a nádat, amely állandóan visszakövetelte a jussát az ösvény mellett. Ha nem vigyáz, akkor a nád levele bizony mély sebet ejt. Élesebb az bármelyik késnél. Sokszor merült vízbe a lábbelije is. Különösebben nem ártott a rongyos bocskornak... ahol befolyt a víz ott ki is szivárgott minden akadály nélkül. Cuppogott minden lépésénél. Csalóka dolog a láp! Ha elmélázik az ember és nem ügyel minden lépésére, könnyen nyakig a láp vizében találja magát. Ha nincs segítség, akkor elnyeli az örökké telhetetlen mélység. Ronda egy halál. Ezért inkább figyelgette, hová tapod az ócska bocskorban. Bezzeg, ha az ő csizmájában lenne. Kerülgetné a vizeket. Még lóról is cseléd hátára szállt akkor, ha sáros volt a föld. Keserűen elmosolyodott. De most csak az a fontos, hogy eljusson biztonságban a sárvári monostorig. Ott majd megszárítkozik. A tatár nem próbálkozik majd a monostorral... lóról nem száll, hogy beletörjön a bicskája a kőfalakba. Bicskája a nyüvesnek? Inkább nyilazik az. Vassal ritkábban hadonászik. Akkor olyan görbeforma szablyával teszi, amilyennel az ő ősei is zargatták a napnyugati népeket. Az apát majd biztosan ezekért a bűnökért való büntetésnek mondja a jelenlegi csapást, amit reánk mért a sors az 1241. esztendőben. Azért annyi esze van - morfondírozott a poroszkálás közben - , hogy nem az apátság falai között várja be a tatárokat, mint sokan a környékbeliek közül, ha azok mégis próbálkoznának. Egy komolyabb megvívást nem fog tudni kiállni a néhány cséphadarót ragadott paraszt és a kosztért-kvártélyért befogadott kóbor katona. Tartott tőle, hogy ezek a vész közelségére azonnal nyúlcipőt húznának. Buda az mégis csak Buda. Nagy földsáncok, gerendából ácsolt falak és a királyi sereg, csupa acélba öltözött vitéz. Egyetlen lovasrohammal szétzúzzák ezt az ázsiai hordát. Elboldogulnak a kunok nélkül is, bár igaza lehet az apátnak, miért folyjék a drága magyar vér. Hírből hallotta, hogy a templomosok nyugatról küldenek néhány tucat lovagot a kereszténység védelmére. A hírük félelmetes. A templomban is prédikált már róluk a pap. Szinte látták a hívek, ahogyan a szaracénok földre hullanak a csapásaik alatt. Bárcsak ilyen lovagok lennének még ezerszámra! Jöttek a hívásra németek is. Dölyfös, kötekedő katonák. Sörtől bűzlenek, bár a jó bort sem vetik meg, és az asszonynép sincs tőlük biztonságban. Nem szerette őket senki, de most minden kardra szüksége van Béla királynak. Lemaradt a többiektől és óvatosan körbesandított. Látott egy csapást, amely letért az útról. Hogy vad járta-e ki vagy ember taposta-e, most mindegy volt. El kell rejteni a kincseket.... azokkal ő bizony be nem megy semmilyen falak közé. Ha elalszik, meglopják és bocsássa meg az Isten a gondolatát... az apátban sem bízik meg maradéktalanul. Az ő fülébe is eljutottak a megdézsmált adókról szóló hírek. Jobb óvatosnak lenni! Hajnalban indul majd tovább, kioson és magához veszi a rejtett kincset. Éjjel nem környékezi meg azt se tatár, se pór. Tartanak egymástól is, no meg éjjel a sok toportyán üvöltésétől hangos a láp. Éjjel ők az urak. Elhaltak a menekülők zajai. Várt még egy kicsiny időt, majd keresni kezdett egy szárazabb területet. Olyan kell, ahol más nem is sejti, hogy mit rejt majd a föld... gondtalan életet, borivást, vadászatot, kemény húsú cselédlányokat. Topogott néhányat. Kemény talajt érzett a lába alatt. Előhúzta a kését a tarisznyából és halkan nekilátott egy gödröt ásni. Nagy volt az iszák, nagy hely kellett neki... de hát a jó élet reményét kellett menekíteni, mindenképp megéri a munkát. Óvatosan beletette a gödörbe eddigi életének szerzeményeit és kezdte betakargatni. Mikor végzett, megnézegette jobbról-balról, hogy észreveszi-e valaki, hogy ott emberkéz munkált. Rakosgatott rája tőzeget és nádat addig, amíg megelégedett a látvánnyal. A közelben álló nádak közül néhányat
