Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Történelem - ZSOLDOS ATTILA: 111. András hat nádora
294 ZSOLDOS ATTILA Köztudomású, hogy III. András valamikor 1298 második felében szabályos szerződést kötött öt bárójával. A szerződések kölcsönös jogokat és kötelességeket írtak elő a feleknek, s ennyiben határozottan hűbéries színezetűek, ami előzmények nélküli jelenség a magyar uralkodó és alattvalói viszonyában, legyenek bár az utóbbiak még oly hatalmasok. A szerződések közül csak az maradt ránk, amelyet a király és felesége, Ágnes királyné Ákos nembéli István országbíróval kötött, ennek utalása alapján azonban világos, hogy 111. András Rátót nembéli Domokos tárnokmesterrel, Aba nembéli Amadéval, Demeter pozsonyi és zólyomi ispánnal, valamint Szécs nembéli Pál komáromi, mosoni és győri ispánnal lépett hasonló szövetségre. 6 4 A szerződések híven tükrözik az uralkodó politikai koncepcióját: együttműködni azokkal a „hatalmasok"kal, akik erre hajlandóságot mutatnak. Az érintett bárók ugyanis maguk is oligarchák voltak, akik közül némelyek saját „tartomány"-uk kiépítésében már meglehetősen messzire jutottak - mint Aba nembéli Amadé - vagy éppen az e téren meglévő lemaradásuk ledolgozásán fáradoztak gőzerővel, mint Ákos nembéli István vagy Szécs nembéli Pál. Az öt báró által - akár tartományúrként, akár hivatali tisztüknél fogva - ellenőrzés alatt tartott terület az ország északkeleti határvidékétől a Dunántúl északi részéig húzódó széles sávot ölelte fel. A szövetség elsődleges célja az volt, ez aligha lehet kétséges, hogy biztosítsa a király számára legveszedelmesebb ellenfeleivel, a Kőszegiekkel és a Csákokkal szemben azt az erőt, amelyet nem nélkülözhetett. Néhány év uralkodás bőségesen elegendő tapasztalatot biztosított 111. András számára annak felismeréséhez, hogy a királyi hatalommal való együttműködésre képtelen tartományurakkal szemben kizárólag az erő nyelvén lehet és érdemes beszélni. Ott keresett tehát politikai támogatást, ahol találhatott, nevezetesen a szerződéssel magához kötött bárók oldalán. Az érintettek érdekei ugyanis bizonyos mértékig egybeestek a királyi hatalom érdekeivel, hiszen azok, akik - mint Demeter vagy Pál - a Kőszegiek vagy a Csákok közvetlen szomszédságában próbáltak boldogulni, maguk is nyugtalanul tekinthettek azok csillapíthatatlan terjeszkedési vágyára, a többiek viszont saját „tartomány"-uk továbbépítése vagy egyszerűen csak nyugalma miatt találhatták kedvezőnek 111. András ajánlatát. A király és az öt báró szövetsége nem szilárd elvi alapokon nyugodott tehát, hanem a pillanatnyi érdekazonosságon. Andrásnak azonban, ha országának nem csak névleges királya, hanem valódi uralkodója akart lenni, minden lehetőséget meg kellett ragadnia hatalma növeléséhez, s nyilván többre becsülte a „hű bárói" által szükség esetén csatasorba állítható fegyvereseket, mint akár a legszebb elveket. 6 5 111. András lépését ellenfelei nem hagyták válasz nélkül. A magyar krónikák előadása szerint 1299-ben „az ország nemesei, úgymint János és Henrik bán, Henrik fiai, továbbá Újlaki Pöcs fia Ugrin és sokan mások" 6 6 Vili. Bonifác pápához fordultak, hogy adjon András helyett új királyt az országnak. Egy 1300. február 10-i nápolyi feljegyzés szolgál felvilágosítással afelől, hogy kik tartozhattak azon „sokan mások" közé, akiknek a nevét a krónikás nem jegyezte fel. A listán a krónikában is megemlített Héder nembéli (kőszegi) Henrik-fiak és Csák nembéli (újlaki) Pós ha Ugrin mellett ott találjuk a horvát Babonicok és Frangepánok képviselőit, azonfelül Csák nembéli Mátét és testvérét, Márkot, valamint unokafivérüket, Márk fia Istvánt, továbbá Borsa nembéli Rolandot. 6 7 A 111. András uralmát törvényesnek el nem ismerő nápolyi Anjou-udvarban, nyilván nem függetlenül párthíveik számának gyarapodásától, 1300 tavaszán megszületett az elhatározás, hogy Martell Károly tizenkét éves fiát, Károlyt Magyarországra küldik, hogy a jogos örökségnek vélt trónt elfoglalja. 6 8 Csakhogy, mire a herceg 1300 augusztusában partra szállt a dalmáciai Spalatóban, a politikai helyzetben gyökeres fordulat következett be. 64 1298. (júl. 23. u.): HO VI. 431-435. (az oklevelet a kilencedik uralkodási év datálja az év második felére, vö. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke 1—II. Szerk. Szentpétery Imre, Borsa Iván. Bp. 1923-1987. [a továbbiakban: RA] 4185. sz.). 65 A szerződések értékelésére lásd Gerics József: A korai rendiség Európában és Magyarországon. Bp. 1987. 308-309., Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. (História Könyvtár, Monográfiák 1.) Bp. 1993. 337-341. 66 SRH I. 477., az idézett magyar szöveg Bollók János fordítása, lásd Képes krónika- Fordította Bollók János. A fordítást gondozta és a jegyzeteket készítette Szovák Kornél, Veszprémy László. Az utószót írta, a függeléket és az irodalomjegyzéket összeállította Szovák Kornél. (Milleniumi magyar történelem - Források) Bp. 2004.119. 67 1300. febr. 10.: CDCr VII. 367. 68 Magyar diplomácziai emlékek az Anjou-korból 1— III. Szerk. Wenzel Gusztáv. Bp. 1874-1876.1. 422., 144.
