Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Történelem - VOFKORI MÁRIA: Havasalja (Egy székely tájegység a 17-18. században)
HAVASALJA 445 ereszt egy elvetett szem, másik harmadában pedig 4,5-öt, az utolsó harmadról pedig csak annyit jegyeznek meg a bevallók, hogy a „harmadik részibe tsak zabot vetünk." 5 2 (Ezekbe a hozameredményekbe természetesen beleszámítódik a vetőmag is.) Látható, hogy a Conscriptio Czirakyana elsősorban a búza hozamát veszi számba, a többi gabonára - rozs, zab, árpa, kukorica - vonatkozólag csak kevés vagy éppen szórványos adatot szolgáltat. A terméshozamok számbavételére irányuló kutatások Erdély viszonylatában még viszonylag kezdeti fázisukban vannak. Csak Dávid Prodan mérte fel a fogarasi uradalomhoz tartozó falvak helyzetét, 5 3 Trócsányi Zsolt pedig az Északi PartiumétN Következtetéseik szerint az egyes helységek, járások adataiból elénktáruló kép meglehetősen tarka. A búza hozamának egy-egy járáson belüli szélső értékeire vonatkozó adatok közül idézünk néhányat: Kraszna megye: a kémeri járásban 2,5 és 6, a krasznaiban 2 és 6, a perecseniben 3,5 és 5, a szilágysomlyaiban 3 és 4,5; Közép-Szolnok megye: a szilágycsehi járásban 1,5 és 6, a zilahiban 1,5 és 5,5, a péri járásban 2 és 6, a tasnádiban 2 és 5. Kővár-vidék: a berkeszi járásban 2,6 és 7, a bunyi járásban 2 és 5, a nagysomkúti járásban 2 és 6, a vádi járásban 2 és 4." Ezekkel az adatokkal összehasonlítva Havasalja falvainak terméseredményeit azt mondhatjuk, hogy az utóbbiak egyrészt egységesebbek, egymáshoz közelebb állóak, alig mutatnak falvankénti eltéréseket, másrészt pedig, hogy az eddig ismert erdélyi terméseredmények viszonylatában egy alsó-középértéket képviselnek. Havasalja emberei nemcsak szántóvetők, hanem állattartók is voltak. A mezőgazdaságnak ez a két ága, ahol a köves, agyagos határt inkább csak négy ökörrel, mint kettővel lehetett megszántani, szétválaszthatatlanul egybefonódott. A 18. században és a 19. század elején még a rideg és félrideg állattartás dívott itt, ezért volt olyan fontos a tájegység gazdálkodói számára, hogy mekkora a nyomáshatár. Ökrök, lovak, tehenek, hároméves és nagyobb borjak, csikók, juhok, kecskék, disznók - valamennyit tenyésztik a Havasaljai tíz faluban, és valamennyi szerepel a korszak adóösszeírásainak fejlécében mint jövedelmet hozó tulajdon. Messze földre eljutott a híres oroszhegyi ló, amelyről Kővári László, Orbán Balázs és mások is szólanak. Már a 15. században a lótenyésztésről híres Alföldön is szívesen tartják a székely lovakat. 5 6 De most nemcsak az oroszhegyi székely lóra figyelmeznénk, hanem szeretnénk számba venni Havasalja állatállományát, felmérni annak gazdasági súlyát és társadalmi rétegek közti megoszlását, melyet mindig részletesen, de minden alkalommal különbözőképpen jeleznek a conscriptiók. (Van, amikor együtt tüntetik fel igásállatokként a lovakat és ökröket, máskor külön-külön, helyenként minőségüket is jelzik - jó, közepes, gyenge -, általában külön rovata van a nevendéknek, azaz a hároméves és nagyobb borjaknak és csikóknak, külön rovat jár a sertéseknek, és egy rovatba vannak írva a juhok és kecskék.) Ahhoz, hogy az állatállomány különböző elemeit össze tudjuk hasonlítani, s így összevethessük egyik falu állományát a másikéval, egyik tájegységét a másik tájegységével, az állomány különböző elemeit közös nevezőre kell hoznunk, át kell számítanunk ún. számosállatra. (A használt kulcsszámok a következők: szarvasmarha, ló 0,8; juh 0,7; sertés 0,114. hz EMGE statisztikáiban rendszerint egy szarvasmarhát, lovat, két borjút, öt sertést, tíz juhot tekintettek egy-egy számosállatnyi mennyiségnek. Mi az előbbi redukálási módot alkalmaztuk.) 52 Conscriptio Czirakyana 1819-1820. MOL. F. 52. 118. kötet. 126-127. 53 Prodan, Dávid: Urbariile "Jani Fägära§ului. II. Bucuresti, 1976. 54 Trócsányi Zsolt: Az Északi Partium 1820-ban. (A Conscriptio Czirakyana adatai). Budapest, 1966. 96-111. 55 Ua. 96-97. Vannak helységek, mint például a Kővár-vidéki Tornác és Magura, ahol a rosszabb földeken gyakran a vetőmagot sem adja meg a búza. 56 Idézi lmreh István-Pataki József: Kászonszéki krónika. 1650-1750, Bp. 173. L. még Hankó Béla: Székely lovak. Kolozsvár, 1943.
