Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Műemlékvédelem - JUAN CABELLO– SIMON ZOLTÁN: Tornyospálca középkori temploma
TORNYOSPÁLCA KÖZÉPKORI TEMPLOMA ettől eltérnek. A két egymás felé fordított idomtégla vakmérműves díszítést mutat (8., 5-/c kép). 3 9 Úgy a hajó északi, mint déli falában lévő nyílásokhoz, a falban kifalazott nagyméretű, zárt hátoldalú fülkék kapcsolódnak, melyek oldalfalain meszelésre utaló nyomot nem fedeztünk fel. 4 0 A szentély déli és délkeleti homlokzatát (4. kép) hasonló módszerekkel vizsgáltuk meg, mint a hajóét. A két fajta középkori falazat itt is elkülöníthető volt, ezek határa a beton lábazat felett 120 cm-nél húzódik. Ezt itt egészen pontosan meg lehetett határozni, hiszen a déli szentélyfal keleti sarkát erősítő támpillér alsó része eddig a magasságig egyértelműen elválik a szentélyfaltól, feljebb azonban már be van kötve abba. Hasonlóképpen válik el a szentélyfaltól a nyugati támpillér is, azonban a szentély többi pillére végig kötésben áll a szentély falaival (2. periódus). Mindebből nyilvánvalóvá vált, hogy a templom alsó harmadát alkotó falszövet egy a maitól eltérő szentélyzáradékú templom maradványa (1. periódus). Mivel a korábbi falazat felső határa a szentélyablakok könyöklője alatt húzódik, nem volt kétséges, hogy itt se maradt meg a maiaknál korábbi ablak. 4' A szentély déli homlokzatának felső sávjában három további, idomtéglákból kialakított, nyílásszerű homlokzattagoló elem került elő, némileg szabálytalan ritmusban. Ezek ugyanolyan négykaréjos kialakításúak voltak, mint a déli hajófalon feltártak közül a legnyugatabbi. A dolog érdekessége, hogy ezek a „nyílások" egyértelműen a boltozat fölé, a padlástérbe nyíltak. A szentélyfal déli falának felső 30-40 cm-es szakasza egyértelműen utólagos emelésnek bizonyult. 4 2 239 6. kép Idomtégla díszítés a hajó délkeleti falán 7. kép A templom északi homlokzata 8. kép Idomtégla díszítések a hajó északi falán 39 A nyugati elemnek hiányzik a fele. Említésre méltó, hogy a homlokzat kutatása során két nagyobb méretű gerendafészek is előkerült. Az is bebizonyosodott, hogy a hajónak korábban nem volt épített lábazata. 40 Pintér Attila festőrestaurátor a belső tér kutatásakor ugyancsak megtalálta a külső homlokzaton általunk korábban feltárt idomtéglás nyílások közül a legnyugatabbinak belső körvonalait is. A kibontás után valószínűsíthetjük, hogy ez, a belülről félkörívesen záródó, de nagyon szabálytalan formájú (áthidalója pl. nem rakott!) nyílás csak utólag lett a falba ütve, azaz a már meglévő külső, díszítő elemhez kapcsolódva, később nyitották az ablakot. Azt, hogy ezek a vakmérműves díszítőelemek nem kapcsolódtak eredetileg a belső térhez, alátámasztja az, hogy Pintér Attila festőrestaurátor a nyugatról számított harmadik idomtéglás elemhez kapcsolódóan belülről már semmit sem talált. 41 A jelenlegi ablakokról ugyanazt állapíthattuk meg, mint a hajóablakokról: káváikat téglából falazták, az eredetileg rézsűs kávákat a mai nyílászárók elhelyezésekor alaposan megvésték. 42 A falemelés világosbarna színű, apró mészfoltos habarcsba rakott, 28 x 14,5 x 8 cm-es téglákból épült.