Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)

Régészet - JAKAB ATTILA: A gúti kincslelet

A GÚTL K1NCSLELET 111 Tudjuk azt, hogy a későbbiek folyamán a két Gútot előnevekkel is megkülönböztették egymástól: Nagy­Gút a későbbiek folyamán Belső-Gút, Kis-Gút pedig Külső-Gút néven szerepelt. 2 5 Kérdés, hogy hol álltak ezek a mára már elpusztult középkori települések? A már a tatárjárás előtt is létező falvak templomainak helye ismert; a nagygútinak mind a mai napig álló falai vannak. 2 6 Logikus, hogy az elpusztult falvakat is a templom környékén kell keresnünk, így lelőhelyünket nem azonosíthatjuk az említett két településsel. Ezt a lehetőséget az is kizárja, hogy a két templomos hely légvonalban 2-3 km-re van a lelőhelyünktől. Másik helynevünk az erdészeti kerület névadója, Tamási. Első lehetőségként felmerült, hogy a kerület elnevezése - és egyben a lelőhely - összefüggésbe hozható a Németh Péter munkájában említett Tamási nevű településekkel. Az első Tamásit 1219-ben, a másikat 1292-ben említik először. Problémát jelentett azonban az, hogy mindkét település a mai Nyíradony határába lokalizálható. 2 7 Utólag kiderült azonban, hogy a kerület a nevét a XX. század elején a még Tamássy kaszálónak nevezett területről nyerte. 2 8 Befejezésül elmondható, hogy az előkerült kincslelet - illetve később előkerült darabjai - újabb adatokat szolgáltatnak a környék tatárjárás kori történetéhez. 2 9 25 Módy György: A szabolcs(sicl) megyei két Gut falu története a XV1I1. századig I. Folia historica et ethnographica 11. A Báthori István Múzeum és Baráti Körének kiadványa. Nyírbátor, 1988. 62. 26 Módy György 1988. 69-85. 27 Németh Péter 1997.185-186. 28 Az adatra Szemerédy Miklós hívta fel a figyelmemet, akinek segítségét ezúton is köszönöm. (Ld. még Papp 1997. 157.) 29 A kincslelet publikálását Horváth M. Attila engedélyezte, akinek szívességét ezúton is köszönöm. A tárgyrajzokat Benke Zsolt, a fényképeket Rák Rezső készítette. A táblák összeállítását Beleznai Gabriellának és Veszprémi Lászlónak köszönöm. Külön köszönet illeti Kulcsár Valériát, aki a kéziratot átolvasta, és akinek hasznos észrevételeit felhasználtam a munkám során. Végül, de nem utolsó sorban Csutak Tündének a debreceni Déri Múzeum Régészeti Osztá­lyának gyűjteménykezelőjének tartozom köszönettel, aki mindig szívesen állt a rendelkezésemre a leletanyag feldolgozása kapcsán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom