Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából
tehenek, heverő marhák számlálatlanul legeltek csordákban, gulyákban, félrideg tartásban vagy napi kihajtásban. A teljesen rideg tartásnak a XVIII, században, s azt megelőzően voltak gátjai. A fejős teheneket - legalábbis a boijak elválasztását követően - naponként kellett fejni, s a tej feldolgozása, hasznosítása szempontjából szerencsésebb volt ezt a portán, mint a legelőn megtenni. A heverő, meddő és tinó marhákat télen - részben a gyakorta való nagy hó, a téli takarmányozás miatt - méginkább a falkákban támadó farkasok miatt — szerencsésebb volt otthon, a falu védelme alatt, mint a téli legelőn egy-két számadó gulyás és két-három bojtár, s néhány terelő puli védelme alatt tartani. Az állatok otthoni teleltetése és éjszakáztatása megoldhatatlan lett volna kellő nagyságú porta, kazalnak, karámnak, esetleg istállónak helyet adó beltelek nélkül. Hasonló okok miatt szükségeltetett a hegyekben lévő falvak, szórt települések juhtartóinak a biztonságos, vadaktól védhető hodály és kellően tágas porta. A szántóföldek és kaszálók Az úrbérrendezés során a falulakókat - haszonvételeiket illetően - első helyen a szántóföld milyenségéről, mennyiségéről és használati módjáról kérdezték az úrbérrendező biztosok. A felvilágosult, bizonyos mértékig már urbanizált hivatalnoki réteg szemléletét tükrözi, hogy a szénhidrát és keményitő tartalmú gabonatermelést tekintik a paraszti társadalom legfontosabb tevékenységének. Mindjárt ezután a rétek állapotára, szénahozamára kérdeztek rá, ami az igázható állatok szemponjából sem volt elhanyagolható. Harmadiknak - a kérdéseket Bécsben kiagyaló bürokratákat nem a nyári legeltetés és az állatok nyári, téli itatása, sózása érdekelte - a vásározási, piacozási lehetőségek iránt tudakozódtak. Benne van ebben a sorrendben az immár egyre meghatározóbbá váló városok lakói számára nélkülözhetetlen keményítő tartalmú élelmiszerek termelésének és forgalmazásának a felmérése, fontossága is. Ugyanakkor az első három kérdésre adott válaszokból az értő és halló fülek könnyen kihámozhatták a városiasodás, az urbanizáció mértékét és jellemzőit éppúgy, mint a falusi lakosság pénzszerzési lehetőségeit. S ez utóbbi az adóztathatóságuk szempontjából sem volt közömbös. Alighanem ebben rejtőzött a „központi kíváncsiskodás” lényege. Ugyanis csak az ezekre a kérdésekre adott feleletek után következtek azok a kérdések, amelyek a paraszti életmód jellemzőit voltak hivatottak kibogozni: a legeltetés, az állatok itatása, a falusi háznép energiával és épületfával való ellátása, makkoltatási lehetőségek, pénzkeresési (sószállítás, fábrikák, manufaktúrák, fuvarozás, speciális növényi kultúrák: zöldség, gyümölcs, dohány, szőlő termelése, árusítása) alkalmak. A Nyíri járásban Nagykároly, Vállaj, Fény, Csanálos és még egy-két település határát kivéve, mindenütt felméretlenek és regulázatlanok voltak még a mezők, mind a szántók, mind a kaszálók és legelők. A parasztok vallomásaiból annyi derül ki, hogy a jobbágyős zsellérlét közötti különbség attól függ, hogy a háztartó gazda lakótelkéhez tartoztak-e appertinentiák (szántó és rét járulékok). Ahol állandóan ugyanazokat a szántókat és réteket usuálták a szolgálónépek, ott a telekhez tapadtak a határbeli külsőségek. A szántó és a rét mennyiségétől függő szolgáltatásokat gyakran felülírták a hagyományok, a bevett szokások. Néhány településen még divatozott a szántók és a rétek évenkénti újraosztása, 20
