Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)

Parasztvallomások

lévén, az árvizeknek kifutásával többnyire majd minden esztendőben azokban isza­pos szénát csinálnak. 3. Emporium'. Ősszel és tavasszal többnyire ros[s]z utakon viszik magok jovaikat el­adni. 4. Pascuum : Az mi marha-legeltető mezejek vagyon, sovány, sását termő, és gyakran az víz szokta megfutni. S ollykor marhájok hatáijokrúl kiszórni, és azoknak számokra más hellységeknek határjait pénzen szokták megbérelni. 5. Lignationis: Nincsen ebben malificiumok. 6. Merendi: Sem bentt [!] az helységben, úgy az közelébb levő helységekben is kézi munkájok által pénzt nem kereshetnek. Hanem öt- és hatmérföldnyire pénzkeresés vé­gett kelletik az lakosoknak járni. Szekereskedésben pedig semmi hasznok nincsen. 7. Molae: Nincsen ebben maleficiumok. V. Az itten lakosok, ami kevés számbúi álló szántófölgyök vagyon hatáijokon, régi, bevett szokás szerint azokat egymás között esztendőnként nyíllal szokták elosztani. De földeiknek elosztásával, hogy ki lészen közöttök egész vagy fél házhelyes gaz­da, magok között semmi külömböztetést nem tettek. Hanem kinek-kinek értékéhez képpest kevés szántófóldeikbül esztendőnként adtanak. Amennyiben pedig szán­tóföldök egy és fél pozsonyi mérő alá valók. Ki közöttök leggtöbbet [!] vét, az két fordulloban öt posonyi mérőt vethet. Az többi lakosok pedig kevesebb számbúi álló vetést tesznek. Kaszálló hellyei nagyobb részint két-három és négy darabocskábúl állók, mellyket többnyire három és négy ember levághat. De azokban satjút soha nem csinálhatnak. VI. Edgyik földes uraság részirül is az örökös jobbágyoknak szolgálatra kirendelt napjok ez ideig nem volt, hanem mikor szólgálatyok kívántatott - hol vonó marhájokkal, hol gyalogszerben - annyi napokon, amennyit az földes uraságok gazdaságának follytatása kívánt, az esztendőnek minden részeiben szolgáltak. De járásokkal-kelé­­sekkel eltöltött idejek a napi számhoz soha nem tudódott. VII. Kilencedet ezen hellysgébéliek ez ideig semminémüjovaikbúl az földes uraságoknak nem adtanak. De hogy ezen nemes v[árme]gyében más földes uraságoknál az kilen­cedbéli adózás többnyire szokásban vagyon, az lakosok tudgyák. Dézsmát pediglen az m[é]lt[ósá]gos egri püspök úrnak esztendőnként készpénzül űzetik. Mi pedig az egyébbféle adózásokat illeti, nem mindenek földesumak emberei adnak, hanem: Quoad illustrissimum dominum comitem Adamum Teleky: Esztendőnként ezen m[é] lt[ósá]gos urnák emberei egy-egy sertéstűi három krajcárokat = pasitpénzben fi­zetnek. Quoad dominum Sámuelem Patay: Ezen földesumak emberi egy tyúkot adnak esz­tendőnként. Egyébbféle adózásokat pedig ed[d]ig nem tettek. VIII. Tizennyolc puszta telekek találtatnak ebben az hellységben. Úgymint: Quoad illustrissimum dominum comites Gregorium et Alexandrum Bethlen'. Két puszta teleke vagyon ezen földesúmak, mellyek edgyikén ez előtt mintegy 30 esz­tendőkkel házat értenek az lakosok, de az rajta lakó gazda másuva vévén ezen hely­ségtől lakását, rajta lévő épületek elpusztultak. 162

Next

/
Oldalképek
Tartalom