Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából
gabonafélék iránti keresletben szűkölködő térségekben a rendezés szabályai félresöpörték a földesurak hagyományokba gyökerező patriarchális gondoskodását, alattvalóik iránti lelkiismereti kötelességüket, és utat nyitottak a jobbágyokra rakható terhek jelentős mértékű növelésének. A redezés legsúlyosabb következménye országosan az lett, hogy uralkodói akarattal szabott gátat a generációnként változó, a demográfiai állapotpokhoz igazodó jobbágyiparaszti földek szaporításának. Elvileg a földesurak ősiséggel és fiscalitással szűkített tulajdonának vélelmezett minden olyan határrészt - erdőt, műveletlen földet, árterületet, bokros, zsombékos, a vad termélszettől majdan művelés alá hódítható földet amelyet az 1760-1770-es évtized fordulóján a kétkezi munkájára és igaerejére támaszkodó földművelő társadalom még nem vont be a szántóvető termelésbe. Tette ezt egy olyan fóldbőséges, demográfiailag apályos időszakban, amelyet a Kárpát-medencében két évszázadnál hoszszabb hadiállapot előzött meg, és a hadiállapotot túlélőket az 1739-1743-as pestisjárvány a háborúknál is gorombábban megtizedelte. Az úrbérrendezés antiszociális hatása az ország keleti vármegyéiben már az 1769- 1770-ben érzékelhető volt. Elsőként a szabadmenetelü jobbágyokat sújtotta. A szabad egyezkedés keretében kialkudott szolgáltatások ugrászerűen megnövekedtek. Érezhetően emelkedett a taksa, az árenda összege, és mérhetően szaporodott a követelt robotnapok száma. A királynői rendelettől ösztönözve egyre több földesúr követelte természetben a kilencedet. Ha a rendelet megjelenését követő néhány esztendőben még nem is érte el a szolgálat mértéke a megengedett felső határt, rendere tapasztalható, hogy minden új egyezkedéskor közelebb-közelebb jutottak annak szintjéhez. A szabad egyezkedés keretében kicsikarható kedvezmények sorra csorbultak, a contractusokban pedig megjelentek a földesurak nagylelkűségéről tanúskodó fordulatok: „noha az uralkodónő mostani rendelése nékem többet endegélyezne, a föld népének boldogulására és további megmaradására... " - fogalmazódtak az atyáskodó érvek. De nem volt ritka, hogy az 1767 előtti adózásoknak és egyéb szolgálatoknak kétszeresét követelte a jobbágytartó vagy gazdatisztje, megtoldva a kimondatlanul is elvárt kötelező hála conscriptorok előtti hangoztatásával. A jövőt illetően a telekméret megahatározásával és a telekhányadok pontos rögzítésével - minden falu és mezőváros határában - bíróságilag védett akadályokat gördített az úrbérrendezés az emelkedő létszámú parasztság növekvő szorgalmával megművelhető földek úrbéres jellegű használatba vétele elé. Elindította a zenebonákkal és panaszáradatokkal kísért határregulációkat. Ezek során az úrbéres szántó- és rétállomány, valamint az ezek méretéhez igazodó állatállomány számára szükséges legelőterületek kimérésével a határ fennmaradó részét az alispán elnöklésével tartott határregulációs úriszéki bírósági ítéletekkel többnyire a donációs nemesek szerezték meg. Nincs most terünk általánosságban értékelni az úrbérrendezést. A köréje csoportosítható történelmi és társadalmi kérdések vitatásának sem egy forráskiadvány bevezetőjében van a helye. A publikálandó források egyébként is csak Szatmár vármegye Nyíri járásának településeiről és azok lakóiról mondanak el történelmi igazságokat. Ezek önmagukban elégtelenek az országos jellemzők érzékeltetésére. Az itt megtelepült félszáz község lakóinak az életéről, gazdálkodásáról, emberi viszonylatairól azonban olyan mélységig tátják fel a valóságot, mint amilyen mélységig - a rendiség korában - semmilyen más típusú 12
