Piti Ferenc - C. Tóth Norbert - Neumann Tibor: Szatmár megye hatóságának oklevelei (1284-1524) - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 65. (Nyíregyháza, 2010)
Levéltári jegyzéke mutatója
Piti Ferenc (1971, Szentes) történész. 1 994-ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-latin speciális képzés szakos diplomát szerzett. 1 995-1 998 között a szegedi középkortörténeti doktori iskola hallgatója. A PhD-fokozatot 2001-ben az Anjou-kori Oklevéltár XXIV. (1340) című munkájával szerezte meg (megjelent még ugyanabban az évben Szegeden). 1 999-től az MTA-Szegedi Tudományegyetem, 2007 óta pedig az MTA—Szegedi Tudományegyetem—Magyar Országos Levéltár Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tagja, jelenleg mint tudományos főmunkatárs. 2000-ben Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült. (A kötetben az 1 386-ig terjedő részt készítette.) C. Tóth Norbert (1 974, Cegléd) történész. 1997-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-medievisztika szakos diplomát szerzett. 1999-ben ugyanott befejezte a latin szakot. 2001—2003 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Doktori iskolájának a hallgatója. A PhD-fokozatot 2005-ben a Szabolcs megye hatósága a Zsigmond-korban (1387-1440) című értekezésével szerezte meg (megjelent Nyíregyházán 2008-ban). 1997-től az MTA-Magyar Országos Levéltár Zsigmondkori Oklevéltár kutatócsoport, 2007 óta pedig az MTA—SZTE—MÓL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tagja, jelenleg mint tudományos főmunkatárs. 2004-ben Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült. (A kötetben az 1 387-1 437 közötti részt készítette.) Neumann Tibor (1 978, Budapest) történész. 2003-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-latin-medievisztika szakos diplomát szerzett. Ez évtől az egyetem történelemtudományi doktori iskolájának hallgatója. A PhD-fokozatot 2006-ban A Korlátköviek. Egy előkelő' család története és politikai szereplése a 15—16. században című értekezésével szerezte meg (megjelent Győrött, 2007-ben). 2007-től három éven át az MTA—Szegedi Tudományegyetem-Magyar Országos Levéltár Magyar Medievisztikai Kutatócsoportban tudományos segédmunkatárs, 2010 januárja óta pedig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. 2008-ban Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült. (A kötetben az 1 438—1 524 közötti részt készítette.) Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.