Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)

Visszaemlékezések a 12. gyalogezred Don-kanyari harcaira és visszavonulására

mentünk egy házba, hogy együnk valamit. Egy öreg család lakott benne. A tizedesem beszélt oroszul és megkérte őket, hadd ehessünk náluk, mert az úton menetközben nem a legjobb. Az öregeket is megkínáltuk kenyérrel és konzervvel. Régen láttak már kenyeret, dicsérték milyen szép a kenyerünk. Ok is megkínáltak minket valami sült lekvárral. Mesélték, hogy négy fiuk volt, repülősek, mind lelőtték őket a város felett. Hova megyünk mi ilyen fiatalon a halálba? Sajnáltak és meg is sirattak minket. Elindultunk a csapatunk után. Krinyica volt a következő falu 6-7 km távolságra. Az úttal szemben volt egy templom, ahová az egész szakasz bement. Egy magyar őrvezetőt láttunk katonaruhába öltözve, de már halott volt. Gondoltuk magunkban, hogy akár mi is így járhatunk, sikerül-e vajon hazamennünk. A mai eszünkkel végiggondolva az ötven évet, akkor még nem tudtuk elképzelni, hogyan is fog befejeződni az életünk, a sorsunk. A frontvonal 8-10 km-re lehetett még. Miszevo volt a következő falu, majd Svedovo következett. Svedovon volt az ezredparancsnokság, így az ezredközvetlen távbeszélő szakasz is itt szállásolt el. A szálláscsinálók mindig előbb értek a helyszínre, hogy a szállást biztosítani tudják. A falu nyugati bejáratától az első öt ház volt a miénk. Jobbra szembe az ezred GH raktárai, irodája, északra a másik oldalon pedig az ezredparancsnokság rendezkedett be. Már az érkezésünk után néhány perccel a rádiónak települni kellett. Novij Oszkoltól Svedovoig 100-120 km volt a távolság, amit 4-5 nap alatt tettünk meg. Karácsony előtt már Svedovon voltunk, istentiszteleten is részt vettünk, melyet Nagyváthy József tartalékos főhadnagy, református tábori lelkész tartott egy nagy helyiségben. Aki csak tehette, az elmehetett. Az ezredtörzs katonái mind ott lehettek. Meleg óvócikkek nem voltak a katonáknak, csak az otthoni köpeny védett a hidegtől. Január 10-én parancsot kaptam, hogy a vonalban lévő katonáknak vigyek ki téli meleg óvócikkeket. Felvételeztem a szükséges mennyiséget. Lovas szánkóval és egy hajtó katonával elindultam az első vonalba, Liszkibe. Megérkezésem után, még át sem adtam a szállítmányt, orosz és német vadászgépek géppuskázták egymást a falu felett. Behúzódtunk a házak közé, nemsokára megszűnt a csetepaté, eltűntek a gépek. Ezek után átadtam a szállítmányt. Vagy 15 percig beszélgettünk, hogy mi újság van. Panaszkodtak az éjjeli hidegre, amely elérte a mínusz 35 fokot is. Érdeklődtem, milyen az élelem ellátás. Kiderült, hogy sok esetben kihűl az étel, mire megkapják. Sok szerencsét kívánva elköszöntünk egymástól, majd elindultam vissza Svedovora. Ahogy mentünk, egy domboldalon a szánkó megfarolt, és megakadt egy magyar tüzér zászlós holttestén, melyet betemetett a hó. Sajnos, segíteni már nem tudtunk rajta. Szerencsésen visszaérkeztünk Svedovora. Január 12-én este értekezlet volt az ezredparancsnokságon, ahol eligazítást kaptunk a hajnali riadó elrendelése végett. Eligazítás után visszaérkezve a szakaszhoz, közöltem a katonákkal, hogy úgy néz ki, hajnalban vLszavonulás lesz Osztrogozsszk felé. Nagy nyugtalanság támadt, hogy mi lesz tovább. Az éjszakát nyugtalanul töltöttük el, volt, aki le sem hunyta a szemét. Hajnalban nagy harci zajra, repülő zúgásra ébredtünk. A repülők az ezredparancsnokságig berepültek és géppuskáztak. Az oroszok áttörték a vonalat. Az embertömeg visszafelé vonufi. Az ezred GH pakolta fel a járműveket. A nagy 500 literes rumos hordót nem tudták feltenni, ameddig tudták kisebb kannákba engedték le, aztán szétlőtték a hordót. Az élelmesebb katonák a kifolyó rumot csajkába engedték, itták vagy kulacsba töltötték. A riadó elrendelése után gyorsan felszereltünk. Elindultunk a faluból. Ahogy mentünk, pár száz méterre már részeg katonákkal találkoztunk, a havon feküdtek. Az egyik nyíregyházi tizedesem is köztük volt. Szóltam a katonáimnak, hogy segítsenek feltenni az egyik járműre, amelyik jól fel volt málházva, kötéllel lekötve. Feltettük nehezen, majd kezét-lábát a kötél alá tettük, hogy le ne csússzon. 76 •.