Bene János: Nyíri bakák a Donnál (A Jósa András Múzeum kiadványai 61. Nyíregyháza, 2009)
A magyar királyi 12. honvéd gyalogezred Nyíregyházán és Nyírbátorban (1920-1945)
A kezdeti harcok, a doni hídfőcsaták után sűrűn érkeztek haza a sebesültszállítmányok, a hősi halotti vöröskeresztes értesítések és a fegyverzet, illetve felszerelés tönkremeneteléről szóló jelentések, a magyar politikai és katonai vezetésnek csalódnia kellett kezdeti elképzeléseiben. Magyarország fegyveres erejét illetően súlyos gondot jelentettek e veszteségek, mivel a Donhoz küldött 2. hadsereg hazai viszonylatban a legjobban felszerelt hadsereg volt. E hadsereg leváltásáról a német hadvezetés hallani sem akart. 1942 őszén, a hadműveletek Sztálingrádnál való megakadása után a saját és szövetséges erőit ugyanis - szinte hatásos tartalék képzése nélkül - mind az elért, 2000 km. hosszú keleti arcvonalra volt kénytelen felsorakoztatnia. A honvéd vezérkarnak, bár ismerte a „doni hadsereg" ezernyi problémáját, az 1942 őszére leromlott állapotát, nem volt távlati terve a kialakult helyzet megoldására. A háború végkimenetelétől függetlenül, a jövőre gondolva - a visszakapott magyarlakta területek megőrzése és a belső rend fenntartása érdekében - egy ütőképes hadsereg kiépítésére törekedett ekkor már. A németektől kérték és várták a hadsereg megerősítését, s csak némi fegyverzeti, felszerelésbeli kiegészítésre és a személyi állomány fokozatos felváltására hajlottak. A csapatok részleges felváltására vonatkozóan 1942. október 11-én született meg a végleges döntés. Novemberben 50-55 ezer főnyi kontingens - benne több mint 20 ezer munkaszolgálatos került ki az arcvonal mögé a harcoló állomány egy részének felváltására. A tervezett személyi pótlások és a felváltó alakulatok a 2. hadsereg személyi állományának fokozatos felváltása céljából az első lépcsőben 3 ezredparancsnokságot (ezredközvetlen csapattestekkel együtt) és 12 zászlóaljat szándékoztak felváltani részben a hátországból, részben a Magyar Keleti Megszálló Csoporttól útba indítandó csapatokkal. A váltásra kijelölt alakulatok között volt a teljes nyíregyházi 12. gyalogezred is. A tartalékosok behívásával hadilétszámra emelt ezredet 1942. október 13-án búcsúztatták Nyíregyházán a Bessenyei (ma Hősök) terén az I. világháborús hősi emlékmű előtt. E napra zászlódíszbe öltöztették a teret, a Vármegyeházát, hisz Nyíregyháza háziezrede búcsúzott városától. Megjelentek a különböző társadalmi egyesületek is, hogy az általuk összegyűjtött cigarettát, dohányt, gyümölcsöt, süteményt átadják a frontra indulóknak. Az ezred a Hősök Szobra előtt sorakozott fel, szemben a Vármegyeházával, majd az állomásparancsnok, Vattay Antal vezérőrnagy 5 8 megszemlélte a kivonult csapatokat. Kozma Zoltán ezredes, a hadszíntérre induló ezred parancsnokának jelentése után „Imára!" harsant a kürt, s az ezred a csapatzászló előtt levett sisakkal, esküre emelt kézzel fogadott újra hűséget hazájának és a kormányzónak. Az eskü után a polgármester felesége, a zászlóanya tűzött díszes csokrot a zászlóra, majd Szohor Pál polgármester búcsúztatta a város nevében az ezredet. Beszédében többek között ezeket mondta: „...Nyíregyháza népe nevében büszke szeretettel köszöntelek Benneteket. Megjelentünk, hogy meghallgassuk eskütöket és elbúcsúzzunk tőletek, mielőtt megindultok a minden magyar út legszebbjére, a hadak útjára. Soha nem volt még a magyar nemzet ilyen súlyos feladatok előtt, amikor egész erejével egy hatalmas küzdelemben kell résztvennie... Ezzel a szent nemzeti cél felé indultok Ti most Rákóczi fejedelmünk honvédéi, akik méltóak lesztek bizonyára a nagy Rákóczi harcos szelleméhez. Mi, 58 Vattay Antal, vitéz (Sopron, 1891. augusztus 13. - Budapest, 1966. november 2. ) altábornagy. 1940. december 24-étől Nyíregyházán az 1. lovasdandár, 1942. október l-jétől 1944. augusztus l-jéig az 1. lovashadosztály parancsnoka és lovassági felügyelő Nyíregyházán és a keleti fronton. 1944. augusztus 17-étől 1944. október 16-áig a Kormányzó Katonai Irodájának főnöke, főhadsegéd. A nyilas hatalomátvétel után nyilas-német fogságban volt. • 19
