Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a 15. század elejéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 60. Nyíregyháza, 2008)
Adattár
és Sroub volt. [A német telepesek falujának Györffy (I, 155-6) az Abaúj m.-i Vizsolyt tekinti, ám az adat odavonását semmi nem támasztja alá; ugyanennyi joggal gondolhatunk a Szatmár m.i Vizsolyra is, amelynek szomszédságában (Németi) is jelentős német népesség élt]. 1312-ben a Csák nb-i „Nagy" Bare fia: Mihály ispán [a Darahi cs. őse] és fia: Péter bevallják: „Nagy" Bare fia Barccal és Ugrinnal úgy állapodtak meg, hogy „Nagy" Bare fia: [Terebesi] Bereck fia: Miklós a birtokaikból, így Vizsolyból is ] A-d részt kap. 1329-ben a település fele Mihály fia: Péter és gyermekei: János, Margit és Ágota birtoka, amelyből kiadják a leányok negyedét, a maradékot kettéosztják, az egyik fél részt a Péter fia: Pető mesternek iktatják ellentételezésként (ld. Németi alatt!), amit becsű alapján visszaválthatnak. 1332-ben [a Káta nb-i] Csaholyi Péter fia: János - szerviense Demeter fia: Pál - perli Mihályt fia Pétert. Ez utóbbi szerint Vizsolyt ő adta testvére, Mihály fia: Csák használatába, míg Csaholyi a váradi káptalan oklevelét mutatja fel, eszerint a település Ny-i fele Mihály fia Péteré, malma is van a Szamoson, míg az őt illető K-re eső fele ellenfele, Mihály fia: Péter birtokában van. Péter a Vizsollyal szemközti, Szamoson álló malmot (mol. in ß-o Zomus in facie p-nis Wysul) állítólag Csáknak adta el, de ezt oklevéllel nem bizonyította, ezért elmarasztalják. 1339-ben Darahi Mihály fiai: Péter és Csák birtokaként Komlóddal szomszédos. Vizsolyi Mihály fia: Péter királyi ember Szárazberek ügyében ( 1351 ). Őt 1358-ban azzal vádolják, hogy Szántói Petőfi János 2 ökrét a házába hajtotta. 1372-ben itt ölték meg Csák fia Miklóst, akinek halálát Darahi Csák Klára, [az Ugra nb-i] Ugrai (Bihar m.) Lukács felesége (Miklós nővérei) és Darahi András fia: János 1375-ben tett panasza szerint [a szintén Csák nb-i] Óvári István és fia: Miklós, Tövissedi János fia: János, Géci Jakab fia: András, [a Csák nb-i] Dombói János fia: István óvári famulusaival okozta. 1381-ben Csaholyi Sebestyén mester vádja: Balk vajda, szatmári és máramarosi ispán az óvári révvel szemközt az itteni vám használatára készteti a Németi városába utazókat, az ő csengeri réve kárára. Vizsolyi Mátyus kijelölt királyi ember Agod iktatásakor (1388). 1415-ben itt idézik meg Darahi Gergely szolgabírót. 1420-ban Darahi Jakab fiai: János, Tamás, Dámján és Lukács birtoka, ez utóbbi birtokrészét Csáki György elfoglaltatta, erdeiket kivágatta. 1430-ban Darahi Jakab fiai: János és Dámján, valamint Mátyus fia: László azzal vádolják Peleskei István fia Istvánt, hogy vizsolyi birtokrészükön - amelyet korábban Dámján 100 ft.-ért zálogba adott Istvánnak, de visszaváltani nem tudták - a gyümölcsöst és az erdő 1/3-t géci és tótfalui, másképp dombói jobbágyaival kivágatta. 1498-ban Darahi Kristóf és János megengedi Szántói „Becsk" Lászlónak és Jánosnak, hogy nagygéci, tótfalui és komlódi jobbágyai barmaikat és disznóikat Darahon és Vizsoly pusztán legeltethetik. A puszta ez időben (1486: pr. Wysoly in C-u Zathmariensi exist. DL 81938; Zichy XI, 418; 1486/1487: DL 81965) Darah és Óvári része. — Részben Csenger (Kálnási-Sebestyén, 111: Vizsoly, Vizsoly tanya), részben Dara (Szirmay II, 204, 207: Vizsoly erdő, Vizsoly puszta), részben Óvári (Pesty, 1864: Visoly, a Szamos által É-ra elszakasztott szántóföld) határába olvadt. VÖLCS(-HÁZA, -RÉTE) 550. 1374: Jo.f Jac-i de Voltrech (DL 38587); Philip f. Jac-i de Waltreh (DF 219732; DL 70663 másolat; Perényi 107); 1377/378: Jo.f. Jac-i de Voltreh (DL 77700; Zichy IV, 44-45); 1381: Jo. et Lad. f-i Jac-i de Voltrah (DF 219946; DocVal. 291); 1382: Lad.f. Jac-i de Vachtrih (DL 77852; Zichy IV, 232); Jo.f. Jac-i de Velprech (DL 96574): 1383: ~ de Volcreh (DL 77867; Zichy IV, 246); 1384: Jo. de WoltechhazavagyWoltrehaza (Süttő: Anjou II, 135); 1391: Philippus f. Jac-i de Wlteh [o: W/e/l t/r/eh] (DL 98673; Károlyi I, 450); 1425: pr. WeltheretheP./ (DL 54456; Maksay 182). Ahn. német eredetű szn.-ből keletkezett (vő. 1314: Wolprech fia: Pál A. I, 354; AOkl. III,
