Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a 15. század elejéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 60. Nyíregyháza, 2008)
Szatmár megye kialakulása
ásatott és erős földvárat emeltetett, amelyet kezdetben Tas várának, most azonban Sárvárnak hívnak.'''' (Veszprémy László fordítása). A Névtelen Jegyző nem járt a helyszínen, mert akkor megemlíti a mocsár (az Ecsedi-láp) korabeli nevét, a Sárt s a rajta átfolyó Krasznát; tudósításának csak az az értéke, hogy a 13. század elején a környezetében ismert volt a Gutkeled nemzetség sárvári monostora (temetkezöhelye), amelynek nevéből alakította ki a köré font történetet. Ám eme epizód beiktatására azért volt szüksége, hogy Szatmár ostromáról számoljon be ekképp: „Innen [ti. arról a helyről, ahol Tas vásárhelyet alapított a saját nevére] ezután Szabolcs és Tas Szatmár várához érkezett, amelyet három nap ostrom után győzelmesen bevetettek. Negyednapra bevonultak a várba, Ménmarót fejedelem vitézei közül a lehető legtöbbet fogságba ejtették, vasláncra verve szörnyű tömlöc mélyére vetették őket, a helybeliek fiait túszul vették, a várat vitézeikkel megszállva hagyták hátra, maguk pedig a meszesi kapu félé vették útjukat" (21. fejezet, Veszprémy László fordítása). A történetből semmi sem igaz a honfoglalás korára, maga P. mester sem járhatott erre, mert akkor legalább megemlítené az itt kettéágazó Szamost. Amit a királyi udvarban tudhatott, az az, hogy létezik Szatmár városa, s azon túl lehet megközelíteni Erdélyt a meszesi kapun, amelynek közelében állt az Álmos herceg által 1108 előtt Szent Margit vértanú tiszteletére alapított monostor. Ennek az egyházi intézménynek III. Béla király felesége, Anna királyné (1172-84 között) a zilahi vám egyötödét adta. Nem véletlen, hogy Névtelen Jegyző az ország eme távoli vidékéről a Meszes és Zilah mellett az Almás és Kapus folyókat, az Esküllő és Gyalu településeket is ismeri. A meszesi kolostorban tehát megfordulhatott, ám Várad felől közelítve meg e vidéket, amire bizonyíték az Omsó-ér szerepeltetése. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglalás után ,^4z ötödik sereg kapitányát Kündnek hívták; aki a Nyír körül lakott, fiait Küsidnek és Koplyánnak nevezték" (Kristó Gyula fordítása). A 14. századi krónikakompozíció ezt a tudósítást azzal toldja meg, hogy (Kund) ,fiai: Küsidés Kupán, akik a Nyír mellett ütöttek tábort, és ott a kereszténységet követően monostort alapítottak" (Kristó Gyula fordítása). A két tudósítás szerzői az általuk ismert tényt - ti. hogy a Nyírségben áll a Kaplony nemzetség monostora-mitikus, honfoglalás kori ősök kreálására használták fel, ugyanis csak a Kaplony név ismert a nemzetség 13-14. századi genealógiai tábláin. E rendkívül sovány adatokat a 11-12. századra vonatkozóan az oklevelek sem segítenek megvilágítani, a vármegye (valójában Szatmár város) állítólagos, 1095-ben említett tizedeit hiteles forrás nem támasztja alá, az a két, 16. századi átiratban fennmaradt, de e korszakot érintő oklevél (a szentjobbi, valamint a cégényi apátság birtokösszeírása) bár fontos emlék, de a vármegye kezdeteire nem ad választ. Ennek ellenére a II. világháború előtt mindössze két kutató sorolta az adathiányos Szatmári nem szentistváni alapítású megyék közé: Karácsonyi János és Hóman Bálint. Karácsonyi szerint a magyarság 1020-ig csak a Kraszna bal partjáig szállta meg a vidéket, s „a mai Szabolcs megyének keleti csíkjából alkotott vármegyét s annak középpontjává az Ecsedtől D-re eső Sárvárt tette. " Az erdélyi Keán legyőzése után a Szamosköz egy századon át mint királyi terület a gyepűelve volt, s csak a 12. század '30-as, '40-es éveiben találták „a magyar hadvezérek nagyon alkalmasnak a Szamosnak azt a kanyarulatát, ahol a [flamand-vallon] Szotmár háza állt. Ezt alakították földsáncokkal és fokapukkal várrá, s ide rendelték át a most már fölöslegessé vált krasznamelléki Sárvárról a katonaságot. így keletkezett Szatmár vára s annak megyéje."*' Hóman Bálint óvatosabb: bár all. századra visszavezethető ősalapítású vármegyék között Szatmári nem sorolja fel, egy oldallal később mégis arról ír, hogy „a Tiszántúlnak a Köröstől északra eső hatalmas területén a tiszaparti Szabolcson kívül csak két királyi vár emelkedett: 6. Karácsonyi János: Szatmár város eredete. In: Emlékkönyv dr. gróf Klebelsberg Kuno negyedszázados kultúrpolitikai működésének emlékére. Bp. 1925. 215-223. - Vele szemben a szentistván-kori eredet mellett tört lándzsát a megye monográfusa, Maksay Ferenc is (A középkori Szatmár megye. Bp., 1940.).
