Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - P. Szalay Emőke: XVII. századi törökös jellegű úrihímzések Szabolcs-Szatmár-Bereg megye református gyülekezeteiben

Elsőként Takács Bélát kell említeni, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a re­formátus templomokban található terítők bemutatása és kutatása terén 5 S. Lacko­vits Emőke a Dunántúli Református Egyházkerület úrasztali térítőivel foglalkozott 6 Fügedi Márta a bodrogkeresztúri, avasi térítőkről közölt tanulmányokat. 1 A kutatások szerencsére nem korlátozódnak hazánk mai területére. A Refor­mátus Egyház Gyűjteményi Tanácsának megbízásából 1995-98 között a Kárpátaljai Református Egyházkerület tárgyi emlékeinek összeírását végeztük. Felhősné Csiszár Sarolta a munkacsoport tagjaként a textíliák összeírását készítette el. Munkáinak jelentőségét az adja, hogy az általa közölt anyag ismeretlen, hiszen ez a terület az elmúlt évtizedekben a kutatás elől elzárt volt. 8 E sorok írója Hajdú-Bihar megye úrihímzés anyagát dolgozta fel, 9 az itt közölt anyag döntő többsége úrasztali terítő. Az alábbiakban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fennmaradt XVII. századi terítők egyik csoportját, a törökös hatást mutató XVII. századi úrasztali térítőket vesszük vizsgálat alá. 10 Elsőként a nagyari gyülekezet abroszát mutatjuk be, amely fehér lenvá­szonból készült színes selyem és ezüst hímzéssel. A abrosz nagy méretű (167 x 180 cm), hímzése piros, kék, zöld, sárga, ekrű, fekete színű selyemmel és ezüst fonallal készült. Takács Béla megállapítása szerint több darabból varrták össze, amely véle­ménye szerint azt mutatja, hogy eredetileg nagyobb méretű volt. Egyik oldalán ol­vasható BD betűk alapján Bethlen Druzsinához, Rhédey Ferencnéhez kapcsolta. Az abrosz díszítménye erősen kopott, ezért jobbára csak a minták körvonalai vehetők ki, a vékony vonalak, amelyek feltehetően a szárakat alkották, legnagyobb részt kihullottak. A gondos mosások teljesen eltüntették az öltések nyomait, így nem sikerül rekonstruálni az eredeti vonalakat. Az abrosz szélét folyamatos mester­keszerű mintasor szegélyezi, ezen állanak a virágbokrok. Maga a motívum ritkának 5 TAKÁCS Béla 1983. 6 S. LACKOVITS Emőke 1988., 1994., 1995. 7 FÜGEDI Márta 1992., 1993. 8 FELHÖSNÉ CSÍSZÁR Sarolta 1997a., 1997b., 1998., 2000. 9 P. SZALAY Emőke 2000. 10 1998-2001 között az OTKA T 10-23439 számú támogatásával végeztem a Tiszántúli Refor­mátus Egyházkerület úrihímzés anyagának felmérését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom