Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Veres Gábor: A települések hagyományos képe és szerkezete Heves megyében

volt a gazdasági munka központja, melyet szállásnak, ólaskertnek neveztek. Itt volt az elkerített gazdasági udvar, és itt tartották a jószágokat és a rakományt. Ez a megosztott beltelektípus elválasztotta egymástól a munka- és lakóhelyet, mely sajátos élet- és munkastílus kialakulását eredményezte. A Bükk északnyugati előterében is létezett megosztott telekhasználat, ez azonban eltért az előbb leírtaktól. Szarvaskő a hegyvidéki ólaskertes forma jó példája, ahol az istállók a falutól jó egy kilométer távolságra helyezkedtek el. A megosztottság itt azonban viszonylag kései eredetű, s csak a jobbágyfelszabadítás korában, a XLX. század közepén keletkezett, amikor a korábban a nagybirtokhoz tartozott terület került paraszti használatba. A funkcionális tagolódás nem vezetett a gazdálkodás ilyen fokú kettősségéhez Mikófalván. Itt a takarmány tárolására használt csűröket külön csűröskertekben helyezték el. A csűrök a falu szélén, a szérűre épültek, ahol a szemnyerés is folyt. Allatokat azonban a csűröskertekben nem tartottak, csak a lakótelken épült istállóban, megosztva ezzel a gazdasági udvart. A csűröskert így elsősorban tároló hely, rakodó, ahová az etetések előtt mentek ki, hogy a szükséges takarmányt nagy méretű hátikosarakban behozzák. A szomszédos Balatonban a csűröskertekben állattartás is folyt, így itt a munkarend kettőssége is jellemző volt. Hasonlóan Egerbocshoz, ahol a három nagy nemesi had kertjei közül kettő a falu közelében, a harmadik pedig több mint egy kilométer távolságban helyezkedett el, az ólaskertben itt is épültek csűrök. A régebbinek számító megosztott forma vizsgálatára Tarnalelesz is jó példát kínált. Azon ritka falvak sorába tartozik, mely egyszer sem néptelenedett el a török háborúk során, és Szarvaskőhöz hasonlóan a hegyvidéki megosztott, szálláskertes település klasszikus példája. A funkcionális megosztottsághoz egy közeli település, Bolya XVI. századi pusztulása vezetett, mely királyi adományozás révén került a leleszi Kovács család tulajdonába és ezzel Tarnalelesz határához, 1634-ben. A falutól több mint öt kilométerre, délnyugatra található terület művelése a távolság miatt nehézségekbe ütközött, ugyanakkor a leleszitől jobb minőségű földek miatt vonzóvá és szükségessé vált. A szálláskertbe csűrt, istállót, sőt lakóépületet is emeltek a nagycsaládok, hiszen a férfiak az esztendő felét - a gazdasági évet - jórészt a szálláson töltötték. Az asszonyok azonban mindvégig a faluban laktak, és innen látták el a férfiakat étellel is. A funkcionális tagoltság a családi élet megosztottságát is jelentette. A birtok jelentős része még a XLX. század második felében is a Kovács családé volt.