Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Filep Antal: Falak tartóváza a Kisalföld építőgyakorlatában

2. kép. Pajtaláb ívelt dupla kötéssel, Ásványráró (Filep Antal felvétele, 1959) A szerkezet szilárdságát a hagyományos kötés technikai, szerkezeti megoldása és az anyagválasztása is külön-külön biztosította. Általában minden irányban két-két kötőelemet alkalmaztak. (2. kép) A kötőelemeket, helyi nevükön kötést (ez az egyes elemet is, és magát az alkalmazott szerkezetet egyaránt jelentette) enyhén görbülő fából faragták ki. A kötések fészkét úgy vésték be, hogy a görbülő faelemet kissé feszítve kelljen a helyére erősíteni. Ilyen módon a kötőelem folyamatos feszültség alatt állt. A feszültségével egymáshoz húzta a lábakat, a koszorúgerendát illetve az ollópadokat. A kötőelemeket úgy faragták ki, hogy szélüket homorúra, körívesre alakították ki, a végüket pedig fecskefarkasra metszették. Mind a lábon, mind a koszorúban, mind pedig az ollópadban megfelelő fészket véstek be. Minden kötéselemet mindkét végén erős, befúrt lyukba vert vastag faszeggel külön is biztosítottak, hogy a kimozdulást lehetetlenné tegyék. Ezek az ívelt kötéselemek szerkezeti tisztaságukkal, formázottságukkal, takaros, gondos kivitelükkel a legkorszerűbb építészeti esztétikai elveknek is megfeleltek. A magyar népi építészet legszebb konstrukciói közé tartoztak. (3. kép) Sajnos csak néhány példányuk maradt fenn. Noha a műemléki illetékesek figyelmét az ötvenes években felhívtuk rájuk, ma már csak a szabadtéri múzeumi védelmük (Szentendre) látszik biztosítottnak.