Szabó Sarolta (szerk.): Hagyomány és változás a népi kultúrában.(Jósa András Múzeum Kiadványai 58. Nyíregyháza, 2005)

NÉPRAJZ - Selmeczi Kovács Attila: Népi ácstechnikák

csak az egyik, az utóbbinál mindkét oldalt (2. kép). A szőlősardói ácsok szerint „a félfecskefarok vagy egészfecskefarok azért jó, mert nincs agyonvágás, aminél a végeken levő kis részek leszakadnak. A fecskefaroknál a gerenda vége nem bír kiszakadni." 13 Ennek a technikának elterjedését az építőanyag mennyiségi változása is szükségessé tette. Ugyanis a régi faépületek erős talpfáit, amelyek vastagsága általában fél méter körül mozgott, egyenes bevágással is összeköt- 2. kép. Fél- és egészfecskefarkú rovás hették, mert a szélek töredezése a talpgerendákon. Sajónémeti, Borsod m. kb. 20 cm-es bevágásnál sem volt jelentős; a gerendavég aránylag hosszú idő alatt ment tönkre. Az újabban történő faépítkezésnél a talpfa átlagos mérete 18 X18 cm; 20 cm-nél vastagabb alapgerendát nem nagyon volt mód lefektetni. Ennél már minden cm számított. Az alapgerendát 6 cm-nél (amely egyben a gerendavastagság egyharmad részét ki is merítette) mélyebbre nem lehetett bevágni. A vékony gerendák vége egyenes vágásnál hamar letöredezhetett volna az oldalsó nyomás következtében. A fecskefarkú rovás ellenben kapocsszerűen fogta az egymást keresztező gerendákat, a ferde bevágás miatt pedig a feszítőerő sem egyenes irányban hatott a 15 cm-es gerendavégre. Ezáltal jelentősen megnövelték a vékonyabb gerendák élettartamát. * A hagyományos csapolásnál az oszlopvég közepén kifaragott kisméretű végcsap rögzítette az oszlopot, a csap körüli széles váll az alatta fekvő talpgerendára támaszkodott, vagy a felső gerenda erre nehezedett (3. kép). Széles gerendák esetében biztonságosan állt az oszlop. A XX. század elején az idősebb ácsok által még használt csapkötést a fiatalok már nem tartották elég erősnek az oldalirányú nyomással szemben. Különösen a vékonyabb oszlopokon, ahol a csap körüli váll r~^~— ^1— 13 Tarr Lajos (1910) szőlősardói ács közlése.