Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA

Ott ha sikerült napszámba elszegődni, akkor egész héten kaptunk napszámmunkát, ha nem, akkor gyalog hazajöttünk. Általában vasárnap volt az embervásár. Tizenöt éves koromtól leszegődtem summásnak Debrecenbe egy nagy szőlőtelepre (Wolftelep) május tizenötödikétől augusztus tizenötödikéig, három hónapra. Itt kellett aludni is egy nagy borházban (kb. 30-34-en) és csak kéthetenként jöhettünk haza. Kéthetenként fizette a munkaadó a hazautazás költségeit. Nemcsak én és testvéreim, hanem a nincstelen sokgyermekes családok gyermekei is mindenütt részesei voltak a kenyérért való küzdelemnek, már egészen fiatal koruktól kezdve." Id. P. S. 86 éves férfi Vencsellő: „Édesanyám egy éves koromban meghalt. Apám három házasságából összesen nyolcan voltunk testvérek. Mostohám jó asszony volt. Már mint tíz éves gyermek az árokparton legeltettem a libát és a teheneket, de ha napszámlehetőség volt, már oda is jártam kapálni, sarabolni, répát egyeselni. Munkalehetőség azonban csak ritkán volt, így mi gyermekek is szívesen megragadtunk minden munkát, nemcsak a felnőttek. Már tizennégy évesen Szabolcs községből a tolcsvai emberpiacra jártam a felnőttekkel munkára árulni magunkat. Mentem Olaszliszkára is. Az uraság megbízottja, a vincellér felvett szőlőt kötözni, kacsolni, s ezért 1929-ben napi egy pengőt kaptam. Ezért reggel hat órától este hat óráig dolgoztam. Este, a nagy távolság miatt nem jöttünk haza, hanem heten a borházban földre terített szalmán töltöttünk egy hetet. Ilyen munkára induláskor szüleim a zsákba krumplit, kb. egy négy kilós kenyeret, egy liter olajat, egy kiló szalonnát adtak. Ezekből az anyagokból munka után bográcsba lebbencslevest főztünk. Reggelre tejet, délre szalonnát és minden este lebbencslevest ettem. Aratáskor a kepéért kapott terményt nagyon be kellett osztani, hogy elég legyen a következő aratásig. Ez nem mindig sikerült a legnagyobb beosztás ellenére sem. Ilyenkor liszt helyett tengeri lisztből pogácsát, málét, görhét sütött anyánk. Kenyér helyett egy kemence lapcsánkát, krumplit vagy sütőtököt ettünk. Ez a szegénycsaládok többségénél így volt. Előfordult az is az egyik szomszédos nyolcgyermekes családnál, amikor már elfogyott a termény és kenyerük sem volt, hogy a legkisebb, kb. öt éves gyermek átment a szomszédba és a kezében egy egér farkát fogva azt mondta: „Juli néni hoztam a cicának egeret, tessék adni érte kenyeret". Szinte minden sokgyermekes család a kenyérlisztet tengeri liszttel vagy korpával pótolta. Tizenhárom-tizennégy éves koromban a tizenöt éves testvéremmel elmentünk Nyíregyháza-Sulyánbokorba egy gazdához aratni. Mi a testvéremmel félkezesek voltunk, vagyis feleannyi terményt kaptunk, mint a kaszások. Markot szedtünk az egész aratási szezonban mind a ketten kb. másfél hétig. Innen sem tudtunk a nagy távolság miatt esténként hazamenni, hanem a gazda pajtájában szalmán a földön aludtunk. Tizedébe arattak a kaszások, mi a felét kaptuk, mint „félkezes"-ek. Az aratás után a cséplőgéphez is mentünk, ahol a törekbe voltunk beosztva, vagy a dobra kévevágónak és adogattuk a gép tetején az etetőnek a kivágott kévét (terményt). Itt is fél bért kaptunk." Özv. L. L.-né 77 éves nő Nyíregyháza-Királytelekszőlő: „Napszámos, alkalmi munkás foglalkozású édesapám hét gyermek eltartásáról gondoskodott. Egyedül azonban nem tudta előteremteni a legszorgosabb munkával sem a mindennapinkat. így a legidősebb fiútestvérem már tíz éves korában uradalmi kepébe markot szedett. Fiatal kora ellenére felvették munkára, mert derék gyermek volt és koránál idősebbnek látszott. Ezt követően pedig minden évben marokszedő volt. Tizenöt éves korától pedig uradalmi kepébe kaszás volt és az utána következő tizenkét éves fiútestvérünk szedte utána a markot." L. L-né 72 éves nő Napkor-Gyulaházitanya. „Apám gazdasági cseléd volt, öten voltunk testvérek. Már tíz éves koromban napszámba jártam „gurdonyozni", sidling nevű gyógynövényt szedni (sarlóval vágtuk le a termését). Ezért vagy természetbeni lisztet vagy készpénz napszámot kaptunk. Tizenkét éves koromban két évig pesztra voltam Nyírtelken S. Gy. nevű főkönyvelőnél, ahol hét gyermekre vigyáztam. Tizennégy éves koromban pedig a malomban már segédmunkás voltam. Apámat, amikor elcsapták Napkor-Gyulatanyáról, a Kótaj-Béla tanyai földbérlőhöz került, aki csak úgy vette fel apámat gazdasági cselédnek 1940-ben, hogy ha az akkor