Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA

V. RÉSZLETEK CSALÁDTÖRTÉNETEKBŐL. GYERMEKMUNKA ÉS AZ ISKOLALÁTOGATÁS EGYMÁSRAHATÁSA 1.) Családtörténet-részletek A földházban lakó családok küzdelmes, nehéz életét támasztják alá az alábbi család történetrészletek: Sz. J. 77 éves ömbölyi férfi a következőket adta elő: „Tizenketten voltunk testvérek. Édesapám, mint béres cselédházban lakott nagy családjával, egy szoba és közös négyes pitvaron. (Én 27 éves koromban nősültem.) Édesapámék nagyon szűk lakásviszonyai ellenére házasságkötésünk után két évig még mi is a szülőknél laktunk. Gyermekünk megszületése után a szülőktől el kellett költöznünk, így kénytelenek voltunk feleségemmel együtt egy egészen kisméretű 1-1/2 x 2-1/2 m-es földkunyhót építeni. Építésében testvéreim és sógornőim is segítettek, akik szintén ebben a községben éltek és ugyancsak ők is cselédek voltak az uradalomban. Nagy családunk volt, valamennyien ebben az uradalomban cselédeskedtünk. A háború alatt az uraság elmenekült, majd a birtok felosztásra került a cselédség között. Mindannyian nagyon szegények voltunk. Ruházatunk folt hátán folt, élelmezésünk is nagyon silány és hiányos volt. A cselédlakásokat 1945-ben hatósági intézkedésre lebontották. Az abból kikerülő anyagot kedvezményes áron eladták a juttatottaknak. A lebontás után nem volt hol lakjunk és minden juttatott nagycsaláddal rendelkezett, így mindannyian egyetlen egy helyiségből álló földkunyhót építettünk. A szükséges kevés és silány faanyagot az urasági erdőből hátunkon hordva elő tudtuk teremteni. Ebben addig meghúzódhattunk, amíg kis szalmatetős házacskát nem tudtunk építeni. A cselédház lebontásából kikerülő bontott anyagot a kis rendes házunk építéséhez használtuk fel. Én csak két évig laktam a földkunyhóban, (kb. 19531955-ig) mert kis házam elég hamar elkészült családi segítséggel. (Iparost nem tudtunk igénybevenni.) A legcsekélyebb tartalékunk sem volt, egyikünknek sem. Mindenki, aki ezen az urasági birtokon cselédeskedett nagyon nehéz sorsban élt. Nagyon sok földkunyhó épült ezért Ombolyon. Az 1945-ös házhelykiosztás után két utca, - a Dózsa és a Petőfi utcai - földkunyhókban lakó családok mind az én rokonaimból kerültek ki. Én a Dózsa utcában kaptam a házhelyet és ide építettem a kicsi földkunyhómat. Bútorunk mindössze egy használt csikóspór, egy házilag készített dikó (fekhely), egy házilag készített kecskelábú asztal és két sámli volt. Több nem is fért volna el benne. Sifonunk nem volt, nem is lett volna bele mit tenni. Kora tavasztól késő őszig mezítláb jártunk mi a felnőttek és a gyermekek is. Sokszor az őszi munkára is mezítláb mentünk, bár már deres volt az út, meglátszott a lábunk nyoma, mert a dér feljött a talpukra és a homok megőrizte a lábnyomot. Ebből lehetett azt is látni, hogy már előttünk mások mentek dolgozni. Alsó és felső ruházatunk házilag szőtt vászonból készült, amit kézen varrt a feleségem és a felsőruhát színesre (kék, fekete stb.) házilag befestette." J.J. nevű, hétgyermekes dohányos foglalkozású (egy szoba és négyes közös pitvaru) cselédlakásban lakó édesapja részére az 1910-20-as években a családanya házilag szőtt vastag vászonból varrt a szomszédok segítségével nadrágot és ujjast, melyet házilag feketére festett. Vőlegényi ruhája volt csak, amiben templomba ment. „A szegények közül többen, ha esküvőjük volt, vagy bírósági tárgyalásra mentek, ennek az eseménynek az idejére a községi jegyzőtől kérték el a csizmát kölcsön. Ahogy a templomi