Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár –Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57. Nyíregyháza, 2004)

VI. ADATTÁR

Lejárat: gádorból kellett lemenni. Ablak: egy szimpla üveglap volt betapasztva, így nem volt nyitható. Ajtó: Kémény: „göngyöltsáralapba a tetőn egy használt spórcső kidugva." Tetőzete: leföldelve. „A helyiség belső részén az eresz alatt körben földből padka volt kiképezve. Az utcai oldalon szappant és más tisztálkodási eszközt, borotvát, stb. tartottak, amit más falusi paraszti lakásokban a mestergerendán. A háromlábú, kisméretű öntöttvaskályha melletti oldalon néhány edény állt." Berendezése: egy egészen kisméretű háromlábú öntöttvaskályha (rá volt öntve az ajtajára, hogy VULKÁN). Két dikó (házilag készített fekhely), egy házilag készített asztal, egy házilag készített kisszék. „Más berendezési tárgy nem volt. Velük egy helyiségben volt a kecske is elkerítve egy kb. méteres nagyságú területen rőzseköteggel." Kút: sírkút. Állat: egy kecske. Árnyékszék: „nem volt, még a faluban is csak kevés helyen." Adatközlő: B.I.-né 78 éves nő, Szabolcsbáka. A település megnevezése: Szabolcsbáka, a Kisbákai részen. A földházban lakó neve: L. J. Foglalkozása: napszámos, a családanya házakhoz járt mázolni, takarítani. Hányan laktak benne: 10 fő, ebből gyermek: 8 fő. Mikortól meddig laktak benne: kb. az 1930-as évektől az 1950-es évek elejéig. Előzőleg hol laktak: Saját ingatlanon épült: Adatközlő járt a földházban: „többször is, mert a szomszédunkban laktak és az I. nevű leánygyermeküknek keresztanyja voltam. Nagyon szegény család volt. Velük ugyanabban a helyiségben volt a Rozi nevű kecskéjük is, amely ellátta a gyermekeket tejjel. A kecske nyakában egy kötéllel, odaakasztva egy földbevert karóhoz. A helyiségben a kecske le volt kerítve kb. 1 m-nyi területen vékony akácrőzseköteggel. Ha a Rozi gurított, a gyermekek mentek a lapáttal és kidobták a kunyhóból. Ha pedig vizeletet ürített, egy gyermek mindig figyelte, amikor jelzi ezt a szükségletét, (vagyis mikor görbül meg az állat), és ha jelezte a vizeletürítési szándékát a gyermek alátartott egy rossz edényt. Reggel, este a kecske fejéséhez sorba álltak a gyermekek egy bögrével a kezükben és az édesanyjuk szétosztotta a tejet. Ha az anya a községben végzett munkájáért kenyeret kapott, úgy osztotta el, mint a pap úrvacsora osztáskor, tört mindegyiknek egy-egy kis darabkát. A legnagyobb darabot mindig a legkisebb kapta. Saját szemmel láttam, hogy mikor a gyermek a kezébe vette az eleséget, valósággal remegett a keze az éhségtől, az élelem utáni vágytól. Ha kapott valakitől egy darabka kenyeret, azt megcsókolta mielőtt hozzákezdett volna enni. Meg akarta csókolni többször ilyen alkalmakkor az én kezemet is, de én sohasem engedtem. A gyermekek nagyon soványak voltak. Egyik alkalommal láttam, hogy a családanya tengerikását főzött, azt egy nagy cseréptálba tette, tejet öntött rá, és letette a földre. Az egész család (szülő és a 8 gyermek) körülülte és úgy ettek a földről. Főtt ételt enni is csak naponta egyszer engedhették meg maguknak, mert nem tellett naponta többszöri étkezésre. A gyermekek reggel, este kaptak kecsketejet. A kecsketejen kívül élelmük: sóskrumpli, krumplileves és más krumplikészítmény, tengerikása, tengeripuliszka, málé, görhe, esetleg néha paszuly, ha kapott az anya munkájáért. A 8 gyermek közül a legnagyobb 15 éves (E. nevű) kislány már évek óta napszámba járt és ez nagy segítség volt a család részére. A családanya nagyon sokat dolgozott. Tisztálkodásukhoz, és a népes család szennyesének mosásához volt egy nagyméretű, ócska lavórjuk. Teknőjük nem volt. A lavórt nyáron megtöltötték vízzel, kitették a napra