Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)

Dr. Lakatos Sarolta (Nyíregyháza): Emlékezés Ilosvay Ferenc születésének 90. évfordulóján

beismervén, hogy nem találja bűnösnek a Galileait, de enged a tömeg kívánságának, s átadja nekik. O nem felelős a továbbiakért. 1920-2l-ben a világ Pilátusai a Szajna vizében mosták kezüket- engedvén a tömegek kívánságának. Majd a Genfi-tó vize lett a 'mosakodások' színhelye, hogy 1945-ben az Elba vizét használják fel öntudatuk tisztálkodására. 1956ban a Szuezi-csatorna tengernyi könnytől sós vizében mosakodnak, 1959-ben pedig ismét a Genfi-tó vizét tüntették ki a szertartások színhelyévé." (Dr. Nagy Kázmérnak, 1959. VII. 1.). „Vakulj Európa - ne láss szem, a hajó bár süllyed - de szorgosan fényesítjük a kilincseket. XX. századbeli világtébolydában élünk." (Stoll Olgának, 1959. VI. 14.). Saját ellehetetlenült helyzetében alig hallathatta szavát, pedig az írás olyan volt számára, mint „vadlibánál a vonulási kényszer". Kínzóan gyötörte, hogy semmi lehetősége sincs „tovább küzdeni azért a földdarabért, ahol 9 és fél millió magamfajta 'álmodozó, forrófejű, izgága' ember él, azaz vegetál egy sátáni hatalom aljasul megszervezett internálótáborában. Bármilyen nyűglődések árán is, de ha mód adódik, oda elmegyek én akár négykézláb is." (Stoll Olgának, 1959. VI. 9.). „Hálát adnék az Úristennek, hogy valahol helyet szorítanának egy-két gondolatomnak. Mert én ezért és csakis ezért indultam el szép hazámból." (Dr. Nagy Kázmérnak, 1959. VI. 22., Bógler Lajosnak, 1961). „45 esztendős vagyok, barátaimat és harcostársaimat részint a kötél, részint a pincehideg elvitte, Nyugaton, amelyben úgy hittem, a nyugatiakjobban bíznak és hisznek a beépített pioníroknak mint nekünk, akik 'fej vagy írás' alapon ítéltettünk életre. Mi néhányan egyetlen egy kötelességgel, s céllal vettük a 'kurzust' nyugatnak: amíg az Úristen erőt és lehetőséget ad, kongatni a vészharangot szüntelenül." (Dr. Nagy Kázmérnak, 1959. VI. 22.). Úgy látta, hogy erre nagy szükség volna, mert „jellemző nyugati magatartás szerint tekintélyünk jelentős mértékben vagy egészen! lecsökkent. A magunk erejéből valahogy felszínen kell maradnunk, változatlanul levelezni, tovább tudósítani, tovább kritizálni vagy gratulálni, változatlanul tovább hangoztatni nemzeti jogainkat, nézeteinket, tovább kiállni és követelni az otthoniak érdekében!" (Stoll Olgának, 1959. VI. 9.). Töretlenül hitte 1956 üzenetét. „Mégse aggódj Pajtás, sor kerül még az elnapolt MAGYAR OKTÓBERRE" (Németh Gyulának, 1961), és megjövendölte, hogy a magyar forradalom „demonstráló erkölcsi tisztulási roham volt, ami előbb-utóbb mégis Európa megváltásához vezet." (Dr. Nagy Kázmérnak, 1959. VI. 22.). Keserűen észrevételezte, hogy a „csodálatos októberi szellem idekint hiányzik, a széthúzás, acsarkodás, törtetés vagy a tel-