Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)
Dr. Jánosi Zoltán (Nyíregyháza): Ilosvay Ferenc portréjához
benne. „Megjártam Afrikát, megbámultam a Nai-vasa, a Baringó, Turkana, M Bongó tavak madárvilágát, de azt az ezerarcú, hihetetlenül színes, számtalan hangon locsogó, fecsegő, sápogó, krákogó, sippenő, cippenő, reppenő, lábaló, alábukó vagy rikkantóan felburjánzó madártengert - nem, azt nem láttam azóta sem." - írja a Tiszahátról. (Tiszahát) Sőt magyar nyelven köszönti a gólyát az afrikai Nakuru-tó partján! (Afrika. Pillanatfelvétel) Hasonlatai, nyelve, természetszemlélete, egész emberi karaktere, akárcsak a Krúdy „nyír-fátyolos", „nyár-leveles"9 asszociációi, nála is ebből a földből szöknek fel. Már induló írói nyelvét innen ékesíti, s örökíti meg ábrázolt alakjaiban. „A nyírségi tájnyelvet, az ízes magyar beszédet" 3 " aztán mindhalálig követi. „Üldögélhetett a bécsi kávéházakban, járhatta Stájerország hegyeit, erdőit, megismerhetett rengeteg embert: mint írónak nem volt róluk mondanivalója. Az ő alakjai, az erdészek, halászok, más erdei és vízi emberek ott éltek valahol Szabolcsban, Szatmárban vagy a Duna ártéri világában." 11 „írásaiban jóízű falusiasán, nyírségiesen beszélt, illetve beszélnek hősei, az egyszerű emberek, erdészek, vadászok, favágók, vízi emberek, pákászok." 32 A népnyelv fordulataival, képeivel, szókincsével átszőtt mondataiból csupán egy kisebb, az e tágabb régióhoz kötődő szólásokból, közmondásokból összeállított csokor is jól tükrözheti e nyelvhasználat színességét, ízeit. „Olyan viruló ez a lyány, mint az ecsedi ingovány" (A borszakértöli) - írja a szép, fiatal nőről. „Egyszer látni, véle hálni" - pusmogja „a mezőségi fehérnép" egyik novellájában, a férfit szédítgető szépasszony pedig olyan, „mint a csíkhal, azt hitted, megfogtad, s mégis kicsúszott a kezedből" (A „daru"). „Toronyt a gyerekre, házat a legyekre, áradásos vizet a békácskákra, vihart a szúnyogocskákra" (A „töröttcsülku) - mondja a világ visszásságairól. S „mint ködös időben a hirtelen felbukkanó kapufélfát" (A „daru") kerüli el az ember a kellemetlenebb találkozásokat. „Csurog kívül, száraz belül, nyáron hűvös, télen meleg" - idézheti meg a nyelvi csokor utolsó „szála" végül a homokba vájt otthonait dicsérő tiszaháti népet ( Tiszahát). Browning, az angol költő „God's in his heaven - All's right with the world'. (Isten az égben - a világon minden rendben van!) gondolatai mellé ezért teszi oda egyenrangúan az egyszerű szabolcsi ember gondolatait is: ,A Nap reggel kél és este nyugoszik. Ősz után tél és arra tavasz következik, vihar után derül az ég, a bánat sem örök, mert még a kódus is örül, fájdalmat béke, kárt nyereség követ." - így beszélnek a szabolcsiak." (Jó vadászatoú) Nem véletlen, hogy a keleti régió, a Tiszahát emléke a gondolatok szabadságát és a létezés határtalanságát egyszerre juttatják eszébe: ,A gondolatok - a határtalanság és végtelenség bizonyítékai - úgy röppennek szerte a világba, mint a költöző madarak." ( Tiszahát)
