Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)

Dr. Jánosi Zoltán (Nyíregyháza): Ilosvay Ferenc portréjához

varázsában." (Bartók Béla) A mély istenhit, a vallásos panteizmus mellett ez az organikus természetlátás Ilosvay írásainak egyik legmélyebben húzódó elvévé, szinte világértelmező filozófiájává vált. A „mi a természet nyomán alkotunk" bartóki gondolatára a Bartókzenéből fordítva vissza a tételt - pontosan rímel az Ilosvayé is, ahogyan a nagy zeneköltő művét a természet oldaláról így értelmezi, „...ez-ez csodálatos. Ez nádas, láp - ez a természet muzsikája kottába írottan." Egész alkotói és emberi ihletettsége - a Bartókéval érintkezve - a természeti és az isteni akarat egymást átkaroló, közös szervességének meglátásában nyilvánul meg. E világképi rendszernek képezi nála is szinte zenei alkotóelemét a természet hangjainak állandó csodálata és pontos megfigyelése. Ez a természetfestő magyar írók között is páratlan gazdagsággal kerül rögzítésre, mintegy „kottába vételre" tollán. Olykor mintha egy-egy óriási zenekart hallanánk Ilosvay műveiben. A stilisztikai szakkönyvekben olyan gyakran idézett Fazekas Mihály Nyári esti dalához

11 fogható hangfestő-hangutánzó gazdagsággal örökítik meg vadászelbeszélései a mezők, rétek, erdők dallamait. Egyetlen - természetesen haza, a Tiszahátra vezető - utat képes leírni a változó hangok skálájának ívén: „...az apró települések kacagó, sikoltozó, köszöntgető gyerekei, a részeges krákogással elimbolygó gémek, alkonyatkor a napi élményeket károgva mesélgető varjúseregek, pimaszon hangoskodó szarkák, száraz ágakon tollúkat szárító kárókatonák, törpesirályok kuncogó párjai, csukától vagy harcsától űzött pontyok csobbanásai és rucák, récék, kacsák, nyári ludak tereferélő csoportjai: közeledtünk a célhoz: Tiszahát" (Tiszahát) Még magyarságát is sokszor hangokban, dallamokban, a múlt lélekben feltámadó zenéjeként éli meg, s ennek a zenének az elsődleges forrása is az otthoni természet. „Ha odakünn hazánk fiával találkozott, „... egyszerre zengeni, visszhangozni kezdett, bennem egész Magyarország. A ladik kotyogása, a nád zizzenése, a sima víztükörre kivetődő ponty csobbanása, a martfűi kis templom harangszava és... a hangokból kibomló tájak. Az Alföld, mely a vízimadaraktól, nádifarkasoktól s a hajdani pásztoroktól tanulta dalait." 22 A huszadik századi magyar sorsot nemcsak a hazai természet hangjaiból, hanem a tárgyak neszeiből, s fájóbb, keményebb hangjaiból is érzékletesen és hitelesen képes megidézni. „Csikorogj, kerékagy! Nyöszörögj, sírj, visíts! Illik ez a magyar emlékekhez!" írja útinaplójában a Trelleborg felé vezető útra emlékezve. (Találkozások. Útinapló) A természet mint elapadhatatlan és folyton változó zenei forrás működik tehát az író szellemében, munkáiban. S ennek a műveiben kifejezett világnak nemcsak az állatok, a szél, a vizek, az ágak, az erdő hangjai az alkotóelemei, hanem a magyar népdalok is, amelyek pentaton rétegéből Bartók is a zeneműveit több vonásában meghatározó