Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)

Johanna Ilosvay (Bécs): Ünnepi beszéd

Johanna v. Ilosvay beszéde Ilosvay Ferenc születése 90. évfordulóján rendezett emlékülésen Kedves rokonaim és barátaim! Ilosvay Ferenc ez évben töltené be 90. életévét. Dr. Dám László igazgató úr, és Dr. Lakatos Sarolta sok fáradozással és megfontolással készítette elő ezt az emlékünnepélyt; ezért őszinte hálával tartozom nekik, és örömmel köszöntöm itt kedves mindnyájukat. Mi minden is történt 1990, férjem eltávozásának éve óta? Dr. Kállay Kristóf Bécsbe látogatván megkérdezte tőlem, hogy vagyok és mivel foglalkozom jelenleg. Azt feleltem neki: „Legfőbb törekvésem a könyvek kiadatása. Ellenben nem tudok mit kezdeni a különböző emléktárgyakkal és a meglévő könyvekkel." Ezzel kapcsolatban meg kell említenem, hogy féljem nomád életmódot folytatott és ezért nem gyűjtötte a földi javakat, de azért egy és más csak összejött, amit megőrzésre érdemesnek tartanék. Dr. Kállay erre csak annyit mondott: „Erre lehetőség nyílna Nyíregyházán". Majd a múzeum elküldte Bécsbe Dr. Katona Bélát, aki autójában magával vitt könyveket, képeket, Frankié tiroli kalapját és bőr nadrágtartóját, afrikai fafaragványokat stb. A nagy meglepetés 1993­ban következett, amikor is Mária testvéremmel cserkészek társaságában Nyíregyházára jöttünk, első ízben együtt léptünk be a Kállay Gyűjteménybe, és megismertük a Jósa András Múzeum akkori igazgatóját, dr. Németh Pétert, és dr. Lakatos Sarolta muzeoló­gust. Legnagyobb meglepetésemre megmutatták a vitrineket, amikben férjemnek is hely jutott. Természetesen jelen volt férjem unokatestvére, Ilosvay Péter is, aki feleségével, Erzsébettel együtt azóta is tanácsadó- és fordítóként áll mellettem. Az elmúlt évek alatt Nyíregyháza második hazámmá vált. Most pedig hadd szóljak a könyvekről: Férjemnek megígértem betegágyánál, hogy a még kéziratban lévő elbeszéléseit ki fogom adatni. De amikor eltávozott közülünk, eljött az a pillanat, amikor nem tudtam, hogyan is fogjak hozzá. Magyar barátok ajánlották, hogy forduljak Budapesten dr. Püskihez. Férjemnek anyai ágon kedvenc unokaöccse, dr. Irinyi György elkísért dr. Püskihez, aki érdeklődéssel fogadott, és kiadta 1992-ben a Megfordul a szél /Der Wind dreht sich című kötetet. 1994-ben hozta ki Budapesten a Magyar Könyvklub a Jó vadászatot! / Gute Jagd! című kötetet. Ez volt férjem első, 1943-ban Budapesten megjelent könyve. Gróf Bethlen Miklós Bécsben említette'nekem, hogy fiatal korában jómaga, valamint barátai „falták" ezt a könyvet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom