Piti Ferenc: Szabolcs megye hatóságának oklevelei I. Szeged-Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 55. Szeged - Nyíregyháza, 2004)

Előszó

A megye írásbelisége nem volt, nem lehetett olyan fejlett, mint a királyi udvarban, vagy egy egyházi testületben: a megyei írásbeliség eleve fáziskéséssel indult a központi és egyházi oklevélkiadáshoz képest, sokáig nem voltak állandó megbízású megyei jegyzők sem. A megyei oklevelek latinsága ezért helyenként nehezen értelmezhető, az íráskép is igen változatos: az oklevelek általában (finoman szólva) kevésbé szép kiállításúak. A megyei oklevelek nem elsősorban nagyjelentőségű, az olvasók által talán nagyobb figyelemre méltatott országos eseményekről tudósítanak, hanem inkább egy adott megye vagy régió településtörténetében, családi viszonyainak vizsgálatában, birtoklástörténetében stb. használhatók. Egy megyetörténet alapját tehát elsősorban e források képezik - de egyúttal jelentékenyen támogatják és ki is egészítik az „országos" adatokat: a perjogi vonatkozások a középkori Magyarország szokásjogi rendszeréhez kötötték a megyét, a források tükrözhetik az országos társadalmi, gazdasági változásokat, stb. Azaz, miként manapság is, a megye éli a maga életét, de kötődik az ország egészéhez is. A regeszták nagy része perekkel kapcsolatos oklevél, s ez nem meglepő, hiszen a per egyszerre volt jogtisztázó vagy jogérvényesítő (és határozott meggyőződésem, hogy egyfajta unaloműző) tevékenység a középkori nemesség számára. Az országos nagypolitikából kiszorult köz- és kisnemesség aktivitása a békeidőkben - a mezőgazdasági munkálatokon, az egymás elleni tettlegességeken és a vidéki mindennapokba színt hozó közgyűléseken túl (amelyek történéseiből az úgynevezett levelesítések vagy proskribálások érdemelnek elsősorban említést) - jelentős részben a pereskedésre koncentrálódott. A regeszták között kisebb betűmérettel, de saját sorszámmal megtalálhatóak az ún. mandátumok (parancslevelek) is (amelyeket a király, királynő, nádor, országbíró a megyének küldött: ezek döntően a megye által megírt jelentésbe voltak foglalva), így a jelentések nem szakadnak el a parancslevéltől, ráadásul néha egyes parancslevelek több konkrétumot árulnak el, mint az ismétlésekbe bocsátkozó jelentések. A regeszták nagy része a Kállay- és Zichy-levéltárban maradt fenn, e forrásokat pedig már nagyrészt publikálták (a Kállay-jelzeteket magyarul, a Zichy-családbelieket latinul).

5 E kötet mégsem nevezhető régebbi forráskiadások összeollózásának. Ha ugyanis az olvasó összehasonlítja a magam és pl. a Kállay-kötetek azonos regesztáit, azonnal látni fogja, hogy ezek nem azonosak sem szövegükben, sem tartalmukban - számos módosítást, pótlást és javítást ejtettem bennük.

6 A mintegy 1300 oklevél indokolta, hogy a vállalkozás két kötetben kapott helyet és hogy két kutató munkája. A két szerző más-más forráskiadó iskolában nevelkedve formailag különböző regesztákat és mutatót készített ugyan, de tartalmilag mindig igyekezett a pontosság és a részletesség külön-külön is szükséges, de csupán együtt elégséges feltételének megfelelni.

7 Piti Ferenc s Lásd a szakirodalmi rövidítések között: Kállay és Zichy. 6 Az érdemi változtatások legkevésbé az Anjou-kori oklevéltár-sorozat (lásd a szakirodalmi rövidítések között: A.) által korábban kellően részletesen és megbízhatóan publikált okleveleket érintik. 7 Ezúton mondok köszönetet Németh Péternek a vállalkozás kiadásában nyújtott segítségéért, valamint C. Tóth Norbertnek, aki a Szabolcs megyei oklevélállományra vonatkozó bibliográfiai és levéltári jelzetgyűjtését a rendelkezésemre bocsátotta.