Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Rendkívül izgalmas irodalomszociológiai feladat lenne annak felderítése, mi áll ennek a növekvő érdeklődésnek a hátterében. Krúdy művészete nyert új értelmet megváltozott korunkban, vagy az olvasóközönség ízlésének alakulása hozza magával törvényszerűen, hogy időnként a régi kedvencek helyére vagy azok mellé új csillagok kerülnek? S vajon tartós sikerről van-e szó vagy csak átmeneti, múló divatról? Ezek a kérdések már csak azért is joggal merülnek fel, mert Krúdy népszerűsége életében is, halála óta is rendkívül ingadozó volt. Voltak pályájának olyan szakaszai, főként a 10-es években, amikor néhány műve csaknem bestsellernek számított, de akadtak olyan periódusai is, a 20-as években és a 30-as évek elején, amikor úgy tűnt, hogy már életében elfelejtették. Jellemző adat, hogy 1931-ben fanyarkás hangú nyílt levélben kényszerült tiltakozni élve eltemettetése ellen, ugyanis a Magyar Asszonyok Lexikona Krúdy Ilonáról, az író színésznő lányáról írt szócikkében róla, az apáról már mint néhai Krúdy Gyuláról emlékezett meg. Utókora is hasonlóképpen alakult. A halála óta eltelt négy évtized voltaképpen az elfeledtetések és újrafelfedezések sorozata. Halála után közel egy évtizedig olyan mély csend vette körül, hogy már-már azt lehetett hinni, véglegesen kihullik az emlékezetből. Művei nem jelentek meg, régi kötetei érintetlenül porosodtak a könyvesboltok és raktárak polcain, s évek teltek el anélkül, hogy akár csak nevét is leírta volna valaki. Aztán a 40-es évek elején hirtelen újra felfénylett a neve. A Nyugat harmadik generációja, majd az Ezüstkor nemzedéke többek között az ő nevét írta zászlajára, benne látta egyik példaképét. Kötetei újra megjelentek, s olvasóközönsége is szélesedett. Ez a növekvő érdeklődés, Krúdy első feltámadása, a felszabadulás után is tovább tartott még néhány évig. 1945 és 48 között 13 kötete jelent meg, köztük kötetben addig még ki nem adott művek is. Az 50-es évek első felében azonban átmenetileg újra háttérbe szorult. A személyi kultusz kultúrpolitikája - sokakkal együtt - őt sem tudta beleilleszteni a szűkkeblűén értelmezett haladó hagyományok rendszerébe, így fokozatosan kiszorult az irodalmi köztudatból. Szerencsére ez az újabb eltemettetés nem tartott sokáig. 1954-től írásai ismét megjelentek, 1957-ben pedig - két kiadó közös vállalkozásában - megindult -184-