Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

„tovább rezgő szépségek" és „eszmék" szétcsillagzásának a nyírségiekben, a kötetet fellapozókban és az e földre lépőkben. Könyv, szobor és színpad - s a megyei és az országos tudományos konferenciák sora - egyszerre ad bizonyságot a bevezető sorokban idézett Nagy László-vers egyik, a Krúdy-életmű utóéletét talán legszebben jellemző sorának igazságáról. Az alkotói teljesítménynek már az író halála napján elkezdődött, máig töretlen ívű feltámadásáról, amely szerint igazi, Szindbádhoz méltó módon, már a Krúdyt búcsúztató gyászszertartáson: „Hajó lesz a koporsó, kitépi magát a siratok görcseiből". S áttűnik az irodalmi öröklétnek e lírai megfogalmazásban is hajszálpontos minősítésébe: „Nem járt még a hazában ilyen csodahajó. Ilyen láthatatlan ácsolású, mert nyír-fátyolos, mert nyárleveles. Ecetfapirulással bukik át a télbe. Hömpölygő csipkeszoknyákon, asszonyok ujján, kalapjuk tollain. Elhagyva a majálist, a zöld erdőt... " S elhagyva a nemzeti irodalom vizeit is - folytathatnánk - és tovább futva a tágabb tengerek, „az Értől az Óceánig" jutott magyarországi életművek felé. Ennek a „csodahajónak" az egyetemes kultúra hullámaira jutásához Katona Béla az egész életét tette hozzá. A Krúdy-életmű álom-kötélzetű, karcsú vitorlásának - ha az ország perifériájáról, a szélekről, az ismeretlenségből is - egyik legjelentősebb kormányosává lett. Ha e navigátori munkájából ez a válogatás csak erősebb mozdulatokat közvetíthet is, azokban teljes emberi és szakmai erőfeszítésének arányai tükröződnek vissza. A kettős jubileumon könyve, a Varga Imre-szobor és a színpadra állított mű háromszoros kulturális jeladásként igazi világítótornyait emelik fel annak az akaratnak, aminek segítségével Krúdy Gyula „csodahajója" mind az olvasói érdeklődésben, mind az újabb irodalomértelmezésben és a stíluskutató nyelvtudományban is feszített vitorlákkal hajózhat tovább. Még meszszebbre, még merészebben a megértés és a szeretet nagy tengereken kanyargó de mindig az embertől emberig jutó - áramlatain. Fedélzetén Nyíregyháza és a tágabb szülőföld emlékeivel is a hajóhídon álló, a viharos, sötét éjszakákban is könnyű, hajnalillatú nyírségi párákba burkolódzó Szindbád örökké nyugtalan, mindig az ismeretlen partokat fürkésző tekintetében. Jánosi Zoltán Nyíregyháza, 2003. augusztus 23. -14-