Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

tárcát írni... A mai novellisták közt Krúdy egyike a legfárasztóbbaknak, egyben a legélvezetesebbeknek." Krúdy későbbi fejlődésének ismeretében, amikor tudjuk, hogy az író épp ezen az úton, a szokványos mesének, a cselekménynek hátatfordítva, a lírai-hangulati elemek fokozásával teremtette meg a maga sajátos és kivételes művészetét, könnyű lenne megmosolyogni az egykori kritikus kifogásait, azonban el kell ismernünk, hogy a maga szempontjából nagyon is találóak voltak megállapításai. S hozzátehetjük, hogy akarva-akaratlanul szinte az egész későbbi Krúdy-kritika alaptézisét fogalmazta meg az idézett mondatokban. Évtizedeken át variálta a Krúdy-irodalom ezt a szemrehányást, hogy az író nem tud kerek, épkézláb mesét szőni, s közben nem vette észre, hogy Krúdy a maga sajátos módján a regénynek egy egészen új formáját teremtette meg, sok vonatkozásban megelőzve a műfaj világirodalmi megújítóit, akikkel később rokonítani igyekeztek. Nemcsak találóbbnak, hanem maradandóbbnak is bizonyult a kritikus egy másik megfigyelése, amelyben Krúdy és az orosz irodalom kapcsolatára utal: „Sok az orosz íz az ő írásaiban. Mintha az orosz irodalom emlőin nevelkedett volna, s Turgenyev volna az, akitől írni tanult." A legalaposabb kritika a Magyar Szemlében jelent meg Krúdy első kötetéről. Nem teljes aláírással látott napvilágot, a g. i. névjel azonban kétségtelenül Gáspár Imrét takarja. Mégsem afféle baráti kritika, reklámozó magasztalás, hanem az egyszerű könyvismertetéseknél szinte szokatlan, inkább már a tanulmányokra jellemző sokoldalú elemzés. Érdemes hosszasabban idézni fontosabb megállapításait, mert a fiatal író tehetségének föltétlen elismerése mellett olyan, főként alkotó módszeréből eredő fogyatékosságaira mutat rá, amelyek nemcsak a pályakezdő, hanem a későbbi Krúdyra is rendkívül jellemzőek voltak: „Krúdy alig húsz éves, tehát igen fiatal novellaíró, de emellett a sokatírás, a par force termelés lázát érezvén, máris annyit írt a budapesti és a vidéki lapokban, amennyit mások több évi munkásság folyamán sem igen alkotnak. Éppen ez az, ami a Krúdy munkásságára máris károsan hat. Izmos, erőteljes tehetség, teljesen önálló egyéniség, sötét alapszínekkel, borongós hangulatokkal és finom megfigyeléssel: ezek volnának azok a tulajdonságok, amelyek nála megragadnak, s reményt ébresztenek jövője iránt, de az a nyargalás, az a szünetet nem ismerő, az irodalmi vásárnak szánt postamunka, amelyet Krúdy kifejt, először is felületessé teszik a lélektani rajzot, ismétlésekbe -92-