Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)
Az N. N (1922) egyik leglíraibb regénye. Ebben a művében vallott legkendőzetlenebbül saját magáról, gyermek- és ifjúkori emlékeiről, nosztalgikus elégiával szólt a szülőföldjéről, a Nyírségről, ahová mindig visszavágyott. Emlékező, a félmúltat idéző regény a Hét bagoly is (1922), amelyben a századvég és a századforduló pesti irodalmi életét eleveníti meg nagyon hitelesen, sok személyes vonatkozással. Összefüggő cselekménye alig van a műnek, de kísérteties pontosságú rajzát adja az egykori irodalmi kávéházak és kiskocsmák világának. Hasonló miliő alkotja utolsó nagy regényének, a Boldogult úrfikoromban (1930) című művének színterét is. A mű cselekménye egyetlen nap története. A színhely egy terézvárosi söröző, ahol felvonulnak előttünk a magyar polgárság tipikus képviselői. Ez a regény tulajdonképpen Móricz Kivilágos kivirradtigj&nak városi-polgári környezetbe helyezett mása. Móricznál a vidéki dzsentri haláltáncát látjuk egyetlen átmulatott éjszakába sűrítve, Krúdy polgári „hősei" reggeltől estig mulatoznak, esznek-isznak. Ez a polgári mulatozás nem olyan vad, fékeveszett tivornya, mint Móricz „úri-murija", a kifejlet azonban ugyanolyan tragikus. Itt is azt érezzük, amit Móricz regényének végén, az egész napi mulatozás eleve hiábavaló tiltakozás volt a könyörtelen, megmásíthatatlan ítélet ellen, amely már rég elhangzott fölöttünk. A regények sorát ebben a korszakában is végigkísérték kitűnő novellái. Számszerűleg talán kevesebbet írt, mint fiatalságának fékezhetetlen lázában, az öregedő Krúdy tehetsége azonban elmélyült, mondanivalója emberibb és egyetemesebb lett, stílusa kristályossá tisztult, egyszerűbbé, tömörebbé vált, korábbi szecessziós sallangjai lehulltak. Egyre érettebb derűvel tanított az élet élvezésére, s szinte a keleti bölcsek nyugalmával vallott életről és halálról, a jó ételekről és a szerelemről (A pincér álma, A hírlapíró és a halál, Utolsó szivar az Arabs Szürkénél stb.). Ezekben a művekben érett igazán klasszikussá Krúdy művészete. Utolsó éveiben - a tolla alól kikerülő nagy művek ellenére is - egyre mélyebb elszigeteltségbe jutott a margitszigeti, majd óbudai remeteségében sokat betegeskedő, nyomorgó író. Jellemző, hogy ebben a korszakában több regényét, köztük igazán jelentős műveket is, csak folytatásokban tudott megjelentetni, kiadót már nem talált rá (Valakit elvisz az ördög, 1928; Etel király kincse, 1931; A tiszaeszlári Solymosi Eszter, 1931; Purgatórium, 1933). Legérettebb novelláit -63-