Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

hivatalnokká kapott dzsentri-figurákat is, akik valamilyen legendás kincs megtalálásától, egy száz esztendős családi per eldőltétől vagy éppen egy jó házasságtól remélték sorsuk jobbrafordulását. Vitathatatlan, hogy a különcábrázolás terén is Mikszáth volt a közvetlen előd, de lényeges különbségek is vannak Mikszáth és Krúdy különcei között. Mikszáth „különceinek" jelentékeny része értékes emberi tulajdonságokkal rendelkezik, s csak környezetük szemében válnak különcökké. A Noszty-fiú... Tóth Mihálya, a Különös házasság Medve doktora és Horváth Miklósa csak azért különcök, mert egy nem testükre szabott, irreális világ veszi őket körül. Egy abnormális társadalomban a normális ember hat különcként. Krúdy különcei nem ilyen emberek, hanem félresikerült, beteg lelkű, megszállott mániákusok, egy hanyatló kor, egy széthulló társadalom végletesen felnagyított karikatúrái. A különc figurák végigkísérik Krúdyt egész írói pályáján, de bizonyára nem véletlen, hogy éppen dzsentri-témájú írásaiban találkozunk leggyakrabban ilyen típusú szereplőkkel. Az önmagukat túlélt társadalmi rétegekben fejlődik ki a legkönnyebben a különös, bogaras emberek, egy-egy sajátos rögeszme megszállottai. Krúdy maga így írt erről egyik novellájában: „A régi magyar úri életben annyi groteszk figura volt, hogy hemzseg tőlük az öreg emberek elbeszélése. Amidőn régi történeteket, különös legendákat hallunk a múlt időből, úgy tetszik, hogy Magyarországon nem is volt talán normális ember: csupa félbolond, képzelődő, hóbortos figura mozgott századokon át a Tisza-Duna mentén." A dzsentri-élmény felszabadítása mellett valószínűleg szerepe volt Mikszáthnak abban is, hogy Krúdy figyelme ebben az időben a Felvidék felé fordult. A nyírségi dzsentri-novellákkal párhuzamosan kezdte írogatni elbeszéléseit a szepességi kisvárosok különös polgárairól, dévajkedvű, vándorló zsoldoskatonáiról. Ezek a művek is ifjúkori élményét hozták felszínre. A Podolinban töltött diákévek életre szóló benyomásai színezték feledhetetlenül líraivá ezeket a szepességi történeteket. S ha A podolini kísértet (1906) című regény egyes motívumai félreismerhetetlenül magukon viselik is még Mikszáth Kísértet Lublón című írásának nyomait, mégis épp ezekben a szepességi históriákban találta meg Krúdy egyik legsajátabb területét, s ezek a művei, főként A podolini takácsné (1911) című kötet novellái mutattak leginkább előre az író pályájának következő korszaka felé. -54-