Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

az emlékezetből. Művei nem jelentek meg, s évek teltek el anélkül, hogy akárcsak a nevét is leírta volna valaki. Aztán a 40-es évek elején hirtelen újra felfénylett a neve. A Nyugat harmadik generációja, majd az Ezüstkor című folyóirat nemzedéke többek között az ő nevét írta zászlajára, benne látta egyik példaképét. Kötetei újra napvilágot láttak, s olvasóközönsége is szélesedett. Ez a növekvő érdeklődés a felszabadulás után is tovább tartott még néhány évig. 1945 és 48 között 13 kötete jelent meg, köztük kötetben addig még ki nem adott művek is. Az 50-es évek első felében átmenetileg újra háttérbe szorult, ez az újabb eltemettetés azonban szerencsére nem tartott sokáig. 1954-től könyvei ismét megjelentek, 1957-ben pedig megindult műveinek minden korábbinál teljesebb, gyűjteményes kiadása. Azóta csak ebben az életműsorozatban 32 kötete jelent meg. Ez 42 regényt, illetve kisregényt, több mint 500 elbeszélést, s több kötetre terjedő publicisztikai és ifjúsági írást, 5 színdarabot és sok önéletrajzi vallomást jelent. Ha akad is még kiadnivaló, elmondhatjuk, hogy e sorozattal Krúdy életművének legjava valóban hozzáférhetővé vált. A sorozat kötetei általában 10 ezer példányban láttak napvilágot, de közben sok műve jelent meg sorozaton kívül, vagy más sorozatokban is, így néhány műve az Olcsó Könyvtárban 50 ezer példányban. Hozzávetőleges számítás szerint tehát több mint félmillió Krúdy-kötet került ki a nyomdákból az utóbbi másfél évtizedben, s ami a legfontosabb, ezek a könyvek el is fogytak. A legtöbb kötetét már néhány héttel a megjelenése után is hiába keresi az ember a könyvesboltokban, de még a kevésbé ismert művek sem maradnak hosszabb ideig a raktárak polcain. Ilyen mérvű kiadás mellett mindez föltétlenül azt bizonyítja, hogy Krúdy olvasóközönsége jelentékenyen kiszélesedett. Ha nem is lett belőle a legszélesebb tömegek olvasmánya, rég nem a kevesek írója többé. S népszerűsége még csak növekedett, amióta sajátos világa a színpadon, a televízió képernyőjén és a filmvásznon is megelevenedett (A vörös postakocsi, A hírlapíró és a halál, Szindbád). Az elmondottakból következik, hogy halálának mostani, 40. évfordulóján nincs szükség harsonákra. Krúdyt nem kell ébreszteni, hiszen művészete eleven alkotórésze immár klasszikussá váló XX. századi irodalmunknak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincs is már semmi tennivalónk Krúdy örökségének ápolása, őrzése, terjesztése, végleges birtokba vétele terén. Akadnak még ilyen -21-