Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

kézikönyvekbe, lexikonokba, s később alaposan megnehezítik a kutató munkáját. Különösen szükséges ez a helyreigazítás olyan írónál, akiről nemhogy teljes monográfiánk lenne, de még egy valamirevaló életrajzunk sincs. Nyilván ez a magyarázata, hogy nemcsak az ilyen kortársi, iskolatársi visszaemlékezésekben, hanem a nagyobb igényű tanulmányokban is lépten-nyomon hibás adatokra bukkanunk. Hadd említsek itt csak kettőt az újabban örvendetesen megszaporodott Krúdy-kiadványok közül. A Magyar Klasszikusok sorozatban megjelent Válogatott novellák előszavában a szerző helytelenül közli az író születési idejét, testvéreinek számát és megszépíti érettségi eredményét. De még Kozocsa Sándor, Krúdy életművének egyik legkitűnőbb ismerője is a téves adatok egész sorát írja le az írói arcképek című gyűjteményhez írott utószavában. Azt írja például többek közt: „Az érettségi után megszökik és felcsap vidéki újságírónak. Gáspár Imre függetlenségi lapjának, a Debrecennek munkatársa". Ahány megállapítás, annyi tévedés. Az a bizonyos szökés korábban, még érettségi előtt volt. Amikor érettségi után Debrecenbe ment, nem a Debrecen, hanem a Debreceni Ellenőr munkatársa lett, amely nem a függetlenségi, hanem a szabadelvű pártnak a lapja volt, és akkor már nem is Gáspár Imre volt a szerkesztője. Gáspárral korábban csakugyan kapcsolatban állt Krúdy, de mire ő valóban debreceni újságíró lett, Gáspár már nem is volt Debrecenben. A továbbiakban azt írja Kozocsa: „A következő állomás a nagyváradi Szabadsajtó c. politikai napilap". A valóságban Krúdy a Szabadság című lapnál dolgozott Váradon pár hónapig, ugyanannál a Szabadságnál, amely később Adyt is Nagyváradra vitte. Egyszerű elírásról vagy sajtóhibáról lenne talán szó? Az ördöngös csupán az, hogy Krúdy életében valóban van egy Szabadsajtó című lap is, csakhogy az nem Nagyváradon, hanem Nyíregyházán jelent meg. Abban látott napvilágot Krúdy első írása, 13 éves korában. Azt már csak úgy megemlítem, hogy később az Utószó írója Krúdy

nak Királyok könyve című regény-tetralógiájáról beszél. Mivel ilyen című írása nincs, fel kell tételeznünk, hogy a Három király című trilógiára gondol. A hasonló példák számát, sajnos, szaporítani lehetne szinte minden újabb Krúdy-kiadványból, azonban nem valamiféle teljes hibalajstrom összeállítása a célom. Inkább csak a figyelmet szeretném felhívni irodalomtörténet-írásunk egy olyan jelenségére, amelyen - azt hiszem - érdemes egy kicsit elgondolkozni. (1959) -168-