Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)
sorozatban megjelent Tömörkény-kötet, amely az író összegyűjtött elbeszéléseit tartalmazó hét kötetes Tömörkény-sorozat kiadása után látott napvilágot. Krúdy esetében éppen fordított a sorrend. Életművének tudományos feltérképezése és legidőtállóbb műveinek gyűjteményes kiadása csak az utóbbi években, már e kötet megjelenése után indult meg. (A fehérlábú Gaálné I-II. 1959., A szerelmi bűvészinas. 1960.) Néhány év múlva, a sorozat befejezése után bizonyára nemcsak könnyebb lett volna egy ilyen reprezentatív kötet összeállítása, hanem megnyugtatóbb módon lehetett volna megtalálni a helyes arányokat az író egész pályájának, illetve fejlődési szakaszainak bemutatására is. A kötet persze így is komoly előrelépést jelent Krúdy műveinek kiadásában. Aki csak most ismerkedik vele, annak már ez a kötet is gazdag ízelítőt ad egy nagy író egész munkásságából, de annak is kellemes meglepetés, aki külön-külön valamikor már olvasta az itt megjelent novellákat, mert ebben a kötetben láthatjuk először így együtt ennek a terjedelmes életműnek a legjavát. Két régi irodalomtörténeti legenda eloszlatására is alkalmat ad ez a kötet. Az egyik az egyhúrúság hangoztatása volt. Sokan marasztalták el Krúdyt azon a címen, hogy mindig ugyanazt az egy dallamot játssza gordonkáján. E 44 novella mindenkit meggyőzhet arról, hogy mennyire megalapozatlan ez a vád. Mint minden nagy író alkotásainak, Krúdy műveinek is van valami közös sajátosságuk. Az egyéniség bélyege, amely mindenki mástól megkülönbözteti, úgy, hogy néhány sor után bárki ráismer, aki már olvasott valaha Krúdy-írást. De a közös sajátosságon túl mennyi szín, milyen varázslatos gazdagság! Az önéletrajzi jellegű Rumjy Artúr merész líraiságától a Souvenir-Pesth ódon hangulatán, A vadmacska és a Tótágas különös szimbolikáján át a Kleofásné kakasáig és az Őszi versenyekig milyen sokszínű ez a költői világ! A másik legenda az öregedő Krúdy művészi hanyatlásáról szólt. Arról, hogy írói pályája vége felé tehetsége állítólag kimerült, már csak önmagát másolta, régi hírnevéből élt. Ez a gyűjtemény épp az ellenkezőjéről győzi meg minden olvasóját. A kötet minden tekintetben végig emelkedést mutat. Utolsó novellái, A pincér álma, A hírlapíró és a halál, az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél és az Isten veletek, ti boldog Vendelinek nem tehetsége hanyatlását, hanem éppen felívelését mutatják. Mondanivalója mélyül és egyetemesebb lesz, stílusa kristályossá tisztul, -149-