Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

anekdotákra kellett visszaemlékeznie, s máris kimeríthetetlen forrásra bukkant, így érthető, hogy pályájának ebben a szakaszában fő témája a dzsentri lett. Legtöbb ekkori novellájában a hétszilvafás nyírségi kurtanemesek életét mutatta be. A Nyíri csend (1903), Az álmok hőse (1906), a Pajkos Gaálék (1906), A szakállszárítón (1906), a Hét szilvafa (1907) című kötetek elbeszélései szinte kizárólag ezt a világot ábrázolják. A tematika mellett a Mikszáthtal való rokonságról árulkodik szerkesztésmódja, a művek anekdotikus felépítése és stílusa is. S még inkább talán az írói elbeszélői attitűdje. * A szituációteremtő indításokon és lírai kiszólásokon kívül az élőbeszéd attitűdjét erősíti az író képalkotó módszere is. A későbbi Krúdy-stílusnak fontos eleme a képszerűség. A korai dzsentri-novellákban még sokkal kevesebb a költői kép, de talán még fontosabb, hogy ezek a képek minőségileg is lényegesen különböznek az érett Krúdy stíluseszközeitől. Nem a ritkaság, a csaknem mindig különlegesen gazdag asszociációs tartománnyal rendelkező, rejtett szépségeket tartogató finom keresettség a jellemzőjük, hanem az anekdotázó mesélőt jól karakterizáló erőteljesebb, közönségesebb, nemegyszer zaftosabb kifejezőeszközök gyakorisága, ami természetesen sokkal inkább az élőbeszéd, mint az írott szöveg sajátossága. Az élőbeszéd hatását néha egészen jelentéktelennek látszó nyelvi eszközökkel képes elérni. Egy sikkasztás története című elbeszélésében például így mutatja be a novella egyik szereplőjét, a kacér szépasszonyt: „Kivágott bársonyruha volt rajta. Hej, nincsen olyan hó a havasok ormán, amely fehérebb volna a Kalász Anna vállánál." Egyetlen módosítószó csupán, s mennyire más lesz azonnal a mondat akusztikája! Ha egyszerűen azt írta volna, hogy Kalász Anna válla olyan fehér volt, mint a hó a havasok ormán, meglehetősen banális hasonlattal állnánk szemben, így azonban szándékosan érzéki hatásra törekvő vágyakozásteli felkiáltásban az elkoptatott kép hirtelen felfénylik, szinte halljunk a mesélő csettintését, amelylyel még tovább akarja csigázni a kedélyeket, s magunk előtt látjuk a kéjsóvár férfihallgatóság összekacsintását. -115-