Bene-Szabó: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003)

A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG LOVASSÁGA ÉS TISZTIKARA

mocsarak vidékén, Luniniec környékén. A hadműveleti területre kiérkező lovashadosztály alkalmazásának első időszakában az ott tevékenykedő, mintegy 10-13.000 fős, jól felszerelt partizánalakulatokkal kerültek harcérintkezésbe. A partizánok elsősorban az utak elaknásításával és váraüan rajtaütésekkel okoztak érzékeny veszteségeket. Egy ilyen aknarobbanás következtében halt hősi halált 1944. június 21.-én Makay István vezérőrnagy, a lovashadosztály lovasparancsnoka, hadosztályparancsok-helyettes. A lovashadosztály 1944. július 3.-án Klecknél esett át a tűzkeresztségen, ahol az előretörő - és páncélosokkal is megerősített - szovjet csapatokat feltartóztatva szenvedett komoly véres veszteséget. A németektől követelt, s ismét csak a fegyvernemi jellegének nem megfelelően alkalmazott lovashadosztály csak Vattay altábornagy bölcs döntéseinek, s az alparancsnokok és a huszárok önfeláldozó magatartásának, az ősöktől örökölt huszárvirtusnak köszönhette, hogy újra és újra sikeresen kikerülte a szovjet csapatok átkaroló hadműveleteit és nagy veszteségek árán ugyan, de szervezetten szakadt el az üldöző csapatoktól. A hadosztály nem megfelelő alkalmazását egyre élesebben kifogásoló Vattay altábornagy és felettes német parancsnoka között július közepétől olyan éles ellentét alakult ki, mely oda vezetett, hogy a lovashadosztályt - más német parancsnok alárendeltségébe utalták, s 1944 augusztus elején pihenőre vezényelték. Vattay tábornok sem maradhatott azonban hadosztálya élén, ő a Lengyelországban megszálló feladatokat ellátó II. magyar tartalékhadtest élére került. A lovashadosztály pihenőjét az 1944. augusztus elején kitört varsói felkelés szakította félbe, a felkelők elleni bevetési parancsot azonban az új hadosztályparancsnok, Ibrányi Mihály vezérőrnagynak a hagyományos lengyel-magyar barátságra való érvelésével visszavonták a németek. A magyar alakulatok pedig Vattay tábornok hallgatólagos beleegyezésével nemcsak élelemmel és fegyverrel, lőszerrel, kötszerrel segítették a felkelőket, hanem két közlekedési utat is nyitottak számukra. Ez is hamarosan a németek tudomására jutott, s Vattay altábornagy leváltását követelték. Ekkor azonban Budapestről már kézbesítették azt a parancsot, melyben őt a Kormányzó Katonai Irodájának élére helyezték, s egyben a főhadsegédi teendők átvételére utasították. A hadosztály pedig Varsó előterében tovább vívta egyenlőtlen, veszteségteljes harcait a páncélosokkal megerősített szovjet gyalogsággal, mindaddig, amíg szeptember végén ki nem vonták az arcvonalból és megkezdődhetett, az akkorra már felére olvadt seregtest hazaszállítása. A Varsó környéki harcokban tanúsított bátor magatartása és helytállása elismeréseképpen a kormányzó 1944. október 2.-án elrendelte az 1. lovashadosztálynak 1. huszárhadosztállyá való átkeresztelést, s alárendelt alakulatainak elnevezésében is a lovast a huszár megkülönböztető jelző váltotta fel. Románia 1944. augusztus 23.-iki háborúból való kiugrása után az ország területének veszélyeztetettsége miatt halaszthataüanul szükségessé vált a lovashadosztály Lengyelországból való hazaszállítása. A seregtestet szállító szerelvények október elején futottak be a kirakodási körzetekbe, a Duna-Tisza közére. A magyar hadvezetés, mint már korábban is, hadműveleti tartalékként kívánta alkalmazni feltöltése után a hadosztályt, sőt részvétele fel-