Bene-Szabó: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003)

MAGYAR KIRÁLYI HIVATÁSOS HUSZÁRTISZTEK

lyezték át, ahol 1938 elején különlegesen alkalmazott törzsüszti beosztásban volt. Ezt követően 1938. V. 1.-től mint a Sopron vármegyei testnevelési és népgondozó felügyelőség lótenyésztési előadója, majd mint a Sopron váro­si, 1940. IV. 1.-től mint a Sopron járási katonai parancsnokság, 1941. X. 1.­től pedig mint a soproni 7. gyalogdandár-parancsnokság lónyilvántartó tiszt­je tevékenykedett. 1936. XI. 1.-én ezredessé léptették elő. 1942. X. 1.-től 1943. évi nyugállományba helyezéséig a III. hadtestparancsnokság levente­parancsnoka volt. 1945-ig a hazai hadigondozás felügyelői tisztét látta el. A háború után Bajorországból tért vissza, s 1948 végéig mint segédmunkás mezőgazdasági-, illetve erdészeti gazdaságokban dolgozott GYOMLAY GÁBOR páncélos alezredes (1941. VII. 1.-ig huszáralezredes) (Verpelét, 1893.1. 17. - Szeged, 1941. XII. 5.) Apja: gyógyszerész. Tény­leges katonai szolgálatát a bécsújhelyi Katonai Akadémia elvégzését követő­en 1914. VIII. 1.-én kezdte meg. Az első világháború idején a 9. huszárez­redben szolgált. 1927. XI. 23.-ig a jánoshalmi testnevelési és népgondozó felügyelőség lónyilvántartó tisztje volt, majd a 3. huszárezred állományába tartozott. 1937. XI. 1.-én alezredessé léptették elő. 1933. XI. 1.-től a Fejér vármegyei testnevelési és népgondozó felügyelőség móri kirendeltségén szolgált, majd 1938. X. 1.-től 1941 elejéig Szentesen az V. önálló huszárszá­zad parancsnoki teendőit látta el. A páncélos átképző tanfolyam elvégzését követően 1941. VII. l.-ével áthelyezték a gyorsfegyvernem páncélos csapatá­hoz. Elete utolsó hónapjaiban a zentai 2. lovas-páncélos zászlóalj parancsno­ka volt. A szegedi helyőrségi kórházban halt meg betegségében. GYŐRY MIHÁLY huszárőrnagy (Őr, 1899. IX. 29. - Budapest, 1954. III. 27.) Anyja: Iklódy Ida. Apja: Győry Sándor mérnök. Vallása: réf. A katonai főreáliskolai érettségi után a Ludovika Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1924. VIII. 20.-án avatták hadnaggyá. Nyíregyházára, a 4/1. huszárosztályhoz helyezték, ahol előbb szakaszparancsnok, majd 1926. X. 1. és 1927. X. 1. között osztálysegédtiszt volt. 1925. IX. 1.-én főhadnaggyá léptették elő. 1925. IX. 1.-től 1926. V. 1.-ig Nyíregyházán a lovastisztek lovaglótanfolyamának hallgatója. 1926-27-ben gáztiszti, géppuskás tanfolyamot, 1927. IX. 1. és 1928. V. 1. között pedig a lo­vaglótanfolyam II. évfolyamát végezte el. 1927. X. 1.-től 1933. V. 1.-ig a 4/1. huszárosztály géppuskás századának szakaszparancsnoka, majd 1935. XI. 1.­ig a 4/1. huszárosztály anyagi tisztje. 1935. XI. 1.-én századossá léptették elő és az ezredközveden távbeszélő szakasz parancsnoka lett. Közben 1935. XI. 1.-től 1936. III. 1. között csapattávbeszélő és rádiós tanfolyam hallgatója Bu­dapesten. 1938. XI. 1.-től egy évig a 4. huszárezred ezred másodsegédüszt­je, majd 1942. IX. 1.-ig a 4. huszárezred ezredközveúen géppuskás századpa­rancsnoka volt. Ezen utóbbi beosztásában 1941. IV. 8. és IV. 25. között a dél­vidéki, majd 1941. VI. 27. és XI. 5. között az ukrajnai hadműveletekben vett részt. 1942. IV. 1.-én századossá léptették elő. 1942. IX. 1.-től 1943. III. 1.-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom