Makkay János: Kőkori régiségek a vállaji határban Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 50. Nyíregyháza, 2003)

Nem is igazán volt tehát meglepetés, hogy már első terepszemlénk során kisebb leletekre bukkantunk. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy a Vállaj közelében fekvő újkőkori falu elhelyezkedése korántsem nevezhető szokványosnak. A minden oldalról nádassal benőtt mocsárral övezett agyagos foldhat éppen csak a vizes részek fölé emelkedik. Az ásatás háttérben a nádassal Az ásatás során a kibontott gödrökben gyakorta fel is tört a talajvíz. A település legmélyebben fekvő gödreit ki sem lehetett bontani. Az Ecsedi-láp határán húzódó területen élők azokon a szárazulatokon igyekeztek kialakítani falvaikat és temetőiket, amelyek az állandóan vízborította és az árvíz járta területek fölé emelkedtek. A terület nagy részét ugyanis a rendszeresen áradó folyók elöntötték. Az árvizek visszahúzódása után pedig a kisebb-nagyobb mocsaras részek nehezítették a letelepedést. Persze a folyószabályozások és a meliorizáció alaposan megváltoztatta a vidék arculatát. Hogy könnyebben magunk elé tudjuk képzelni a táj korábbi képét, ahhoz nyújtanak segítséget a régi térképek. Közülük is első helyen említhetjük a XVIII. század végén II. József által elkészíttetett katonai felmérést. A katona-mérnökök számba vették a stratégiailag fontos objektumokat. Ehhez hozzátartozott annak megjelölése is, hogy az ország egyes pontjait hogyan lehet elérni, mennyi ideig tart megközelíteni. Vállaj kapcsán többször hangsúlyozták, hogy „Nagyon sok tisztás, rét fordul elő benne, ezek többnyire mocsarasak. ...