Makkay János: Kőkori régiségek a vállaji határban Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 50. Nyíregyháza, 2003)

kenyérgabonák learatásához kell. Amelyeknek lisztjéből addig ismeretlen ízű, de nagyon tápláló lepényt lehet sütni, kását főzni. Ehhez azonban a gabonát meg kell őrölni, helyesebben addig soha nem látott őrlőköveken lisztté vagy darává kell tömi. A pattintással alakított törőkövek helyett immáron őrlőkövek és csiszolt kőbalták vannak. A legfontosabbnak azonban alighanem az tűnt fel, hogy a körösi népek nem csupán fából vagy tökből faragott-vágott edényeket használtak, hanem agyagból formázott és erős tűzön kiégetett fazekakat. Alighanem ezzel a néhány tényezővel kezdődött el ezeknek az új ismereteknek a továbbadása. A lényeg persze az, hogy az északiak nem sarlót, nem csiszolt kőbaltákat, nem agyagedényeket kölcsönöztek vagy vettek meg, hanem ismereteket szereztek: hogyan és mivel kell végezni a nagyobb létbiztonságot nyújtó, a táplálékbázist szélesítő földművelést és állattenyésztést. Amelyek, főleg a földmüvelés, megkövetelik a maguk eszközanyagát. Az állattenyésztés csak azzal indulhatott, hogy átvették a földműveléssel északra került háziasított állatokat. Hiszen - mint láttuk - a háziasítható juh és kecske vad ősei sem Délkelet-Európában, sem az Alföldön nem éltek hajdanában, az őstulok pedig délen is később, csak a már meghonosodott újkőkorban került háziasításra. A háziasítás ti. mindenfelé a kecskével és a juhval indult, a szarvasmarhával és a sertéssel, majd évezredek múlva a lóval csak folytatódott. Nos, az állatok ügyében semmi különös tennivaló nem volt. Szerezni kellett - mondjuk tokaji obszidiánért vagy kováért cserébe kosokat, bakokat, bárányokat, vemhes teheneket, tehát tenyészállatokat, és indulhatott az új életforma. Az elejtett állatok feldolgozásának ugyanis minden csínját-bínját ismerték. Valójában ez is történt, legfeljebb annyi eltéréssel, hogy pl. a szarvasmarha esetében az Alföld ősi állatfaját, az őstulkot (Bos primigenius), a szürke marha egyik elődjét időnként hozzáháziasították a meglévő állatállományhoz. Ugyanez történhetett - vetőmagvak beszerzése - a gabonák esetében, de itt hozzáháziasításra nem volt lehetőség (kivéve a rozsot, amely Európában is kincmesedhetett a búzával együtt élő vad füfajtából). A lényeges dolgok azonban a járulékos vívmányok, főleg az agyagedénykészítés (a kerámia) és más kismesterségek esetében történtek. Edényeik az őslakóknak is voltak: tökből, fából, gyékényből, bőrből, csontból, netalán kőből. Tárolók, edények nélkül ugyanis sem gyűjtögetés, sem főzés, sem fejés vagy erjesztés - csupa ősi, földművelés előtti művelet! - nem lehetséges. De a barlangi festészethez ál latzsírt égető lámpát gyújtani, vörös festéket keverni is csak valamilyen csészében lehet.