Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)

HALOGATÓ HARCOK A Európának egyik legelmaradottabb tájára, a Pripjet folyó mocsárvidékének közepébe érkeztünk. Ennek a földnek hossza kb. 300 km, szélessége helyenként 150 km. Talajneme: homok. Járható útvonala, illetve vasútvonala mindössze kettő van. Az egyik a Pripjet bal partján halad nyugatkeleti irányba, a másik erre merőleges és Luniniecnél metszi az előbbit. Az utak hevenyészett homoktöltések. A vasútvonalak is ilyen töltésekre telepített, puhafa talpfákra rakott sínek, szilárd alépítmény nélkül. A szerelvények tehát csak lassan közlekedhetnek. A németek, hogy gépjárműveiket használni tudják, az utakat a sínekhez hasonlóan, két, párhuzamosan lefektetett deszkaszalaggal burkolták. így az öttonnás járművek is folyamatosan mozogni tudtak. Lakottnak csak a két útvonal környéke mondható, mert a terület többi részében, a mocsaras fenyőerdőkbe épült községeket, mint partizán fészkeket, a németek már mind kitelepítették és elpusztították. A lakosság nemzetiségre nézve: fehérorosz (belorusz). Az emberek-szemtől-szembe-alázatos, meghunyászkodó magatartást mutatnak, de mivel igen kulturálatlan megjelenésűek, csöppet sem rokonszenvesek. Huszárainkkal körülbelül olyan viszony alakult ki velük, mint otthon a cigányokkal szemben. A falvakban az európai kultúrának nyoma sincs. A házak szétszórtan épült, legtöbbször- a vizes altalaj miatt - kb. 11/2 m-es cölöpökre emelt, nádfedeles fakunyhók. Ezek - szállásként - egy katonát sem vonzottak. Szálláskörletek számára - a kötelékek szigorú együtt tartása mellett - lehetőleg szénapajtákat vettünk igénybe. Ezek hiányában sátrakban táboroztunk. A tisztek mindig együtt maradtak a legénységgel. Ugyanazt az étkezést fogyasztották és ugyanaz az egyenruhájuk is. Csupán a rendfokozatok jelzése különbözteti meg a rangokat egymástól. Ezek az intézkedések a csapatok biztonságát is szolgálták, mivel partizán rajtaütésekkel - főként éjszaka - állandóan számolni kellett az erdőségek ugyanis teljesen a partizánok ellenőrzése alatt állottak. A partizánok általában kerülték a harcot. Feladatuk főként a közlekedés bénítása és a csapatok nyugtalanítása volt. Ezt úgy érték el, hogy igen sok kiválóan rejtőzött járőrrel a csapatmozdulatokat és a szállások biztosítását állandóan figyelték és az észlelt dolgokat elöljáróiknak rádión jelezték. Azok a járőrök, akik a mozgó csapat, vagy vasúti szerelvény menetvonalában - ép37