Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)
Segédtisztem eme jelentések tartalmáról az ezredparancsnokságnak is jelentést tett, mire én onnan parancsot kaptam, hogy haladéktalanul menjek Pusztavámra, osztályom harcképes embereit gyűjtsem össze (a vezetéklovaknál lévőkkel cseréljem ki a harcképteleneket) és lóháton hozzam Csókakőre. 7 h-kor értem Pusztavámra. A 2. század harcos létszámát mindössze 27 főben, a 3. századét 30 főben állapítottam meg. Ezeket lovasítottam és parancsnokságom alatt Mórra meneteltünk, ahova 11 h-kor érkeztünk be. Itt jelentettem az ezredparancsnokomnak az emberek kimerültségét, mire ő úgy intézkedett, hogy harcálláspontja körül szállásoljunk be. Tájékoztatott a harchelyzetről, miszerint az oroszok már Sőréden bent vannak és Csókakőt is, úgy északról mint délről is támadják. Ezután ezredparancsnokom jelentést tett a hadosztály-parancsnokságnak, hogy embereink kimerültek, mindössze egy használható golyószórónk van, lőszerünk teljesen elfogyott. A 2. páncéloshadosztály-parancsnokság - a válságos helyzetre való tekintettel - ennek dacára elrendelte, hogy mihelyt egy harcképes egységet ki tudunk állítani, azt indítsuk útba Csókakőre Maszlay őrgy. rendelkezésére. Lőszert a hadosztály Mórra irányít. 12 h. után Mórra érkezett az elveszettnek hitt Gyürky Dénes hdp. őrm. 12 fő elcsigázott huszárral és egy golyószóróval. Ok az erdő rejtőzési lehetőségeit kihasználva csúsztak át az előrenyomuló orosz csoportok között és így jutottak ide. 14 h-kor bevonult dr. Németh fhdgy. embereivel együtt veszteség nélkül. Jelentette, hogy az északnyugatról megindult orosz támadás a Maszlay csoportot Csókakőtől délre eső területre szorította. Ők a Csóka-hegy oldala mentén vonultak vissza Mórra. Az így fokozatosan összegyűlt emberekből sikerült összeállítani egy gyenge századot Miklósi fhdgy. parancsnoksága alatt: 91 fő (2 golyószóró, 50 karabély, 6 géppisztoly, 3 páncélrém) erőben. Ezt a századot 19 h-kor indítottam útba a Csókakőtől délre eső területre Maszlay őrgy-nál való jelentkezés végett. Miklósitól helyzetjelentést a mai napon már nem kaptam. Tájékozódás végett Sandy szds-hoz, Pusztavámra küldtem egy hírvivő párt. Ezek 20 h-kor Pusztavám déli széléről már tüzet kaptak és így a Sándyval való összeköttetést nem tudták felvenni. Ezután segédtisztemet a móri német harcparancsnokhoz küldtem tájékozódás végett. 0 közölte, hogy az oroszok 23 h-kor Árki pusztát már elérték. Mór bizosítása keleti irányban mindössze a község kijáratainak a lezárásából áll. A Kisbér felé vezető országúton óriási gépkocsi sor állt, melyet a németek már nem engedtek arra kifutni. Lezárva 24 h-kor. 209