Németh Péter (szerk.): Lázár Sándor 4-es huszár főhadnagy naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 46. Nyíregyháza, 1999)
Lázár Sándor naplója
VII. 31. Lehet, hogy ma befejezem a naplót. Nem mintha nem akarnám tovább írni, de attól tartok, nem lesz már módomban folytatni. Sok piszok helyzetben voltam már, de ez a mostani meghalad minden képzeletet. Orosz túlerővel szemben, félig bekerítve, gyalog a német páncélosokkal, akik majd úgy ellépnek, mint a huzat ha baj van, ezek mellett még a vezetőségünk is ellenünk van. Semmi szükség itt ránk, hiszen fegyver nélkül állunk szemben az orosszal [...]. A 2eseket, 3-asokat kivonták, mert ők még lovon vannak, mi itt fedezzük a viszszavonulást. „Hősiesen", pedig a német azt sem tudja, hogy egyáltalán vagyunke a világon. Rettenetes érzés tehetetlenül itt állni, kiszolgáltatva az orosznak, amelyik hatalmas fölénnyel úgy játszik velünk, ahogy akar, ott ver meg, ahol akar. Hazaárulás, vétek ezt a príma emberanyagot elpocsékolni hiába. Hiszen ha legalább fegyverünk volna, de mit akarunk itt ezzel a pár rongy karabéllyal és azzal az egy nyomorult nehézpuskával, amelyhez összesen 2 tár töltény van szemben egy olyan ellenféllel, amelynek minden szakaszában 25 géppisztoly, géppuska, gránátvető van, amelyik minden támadó rajához 5-6 harckocsit oszt be, és olyan tüzérsége van, hogy ha nekünk csak a negyede volna, semmi bajunk nem lenne. Nem szoktam destruálni, de amit itt velünk csinálnak, az több mint disznóság, az bún, vétek, hazaárulás! Mert a „magyar" becsületért helyt kell állni! Milyen szépen hangzik. Hát majd becsülettel elpusztulunk, ne mondhassa senki, hogy elszaladtunk, de ki lesz ezért majd a felelős? Kinek a lelkiismerete nem tud majd nyugodni? Kinek a fejére száll majd ez a sok, ártatlanul és haszon nélkül kiontott drága magyar vér? Kinek? Sajnos, így csak egy hivatásos, szívvel-lélekkel katonának vallott tiszt tud írni, aki ha ilyen dolgokat mondott volna a főtiszti tanfolyam harcászati óráin, soha a vizsgát le nem tette volna. [...] Most tartalék vagyok a századdal, Ficuékat váltottam, itt ülök egy tanyában az erdő szélén, mögöttem mocsár, az erdőben orosz mesterlövészek és várom, mikor teljesedik be rajtam a katonasors, mikor vonulok be a nagy káderhez 9. Olcsón nem fogom adni, ez biztos. Isten veled otthon, kényelem, civilizáció! Isten veled család! Délután 6.30. Itt ülünk a pajtában kemény tartalék gyanánt. Nagy eső esett, mondhatni ömlött, az egész nép bemenekült hozzám, mert nótaverseny van a szakaszok között. Védőállásunk úgy ahogy kezd kialakulni, balra Szentgyörgyvölgyi század, középen Baross Dini 96 , hozzá csatlakoznak a német Totenkopf divízió részei, tüzérünk is van egy 15-ös ágyú és egy üteg Göring, 600 lövéssel. A cader a pótkeretet jelentette, amelyik a harcok során megcsappant alakulatokat kiegészítette. A katonai zsargonban a hősi halott a nagy égi káderhez vonul be. 9 Dr. Baross Dénes (Balassagyarmat, 1915. júl. 18. -) 1942. ápr. l-jétől tartalékos hadnagy. Tényleges szolgálatát 1934. okt. l-jén kezdte Kecskeméten az I/1I. huszárosztálynál. 1944-45-ben a 4/6. lovasszázad szakasz-, majd századparancsnoka volt. Megsebesült Varsó mellett 1944. aug. 27-én.
