Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: A 48. honvédzászlóalj
A császári csapatok azonban újból időben ki tudtak bújni a bekerítésből, s a komáromi haditanács Budavár megostromlása mellett döntött. A II. hadtest május 4-én ütött tábort a Gellérthegy mögött. A 48. honvédzászlóalj felváltva álrohamokat intézett éjszakánként a vár ellen, illetve a Gellérthegyen álló "csillagda" mellett felállított tizenkétfontos üteget fedezte. Május 20-21. között éjjel intézte a honvédsereg a döntő rohamot a makacsul védekező várőrség ellen. A 48. honvédzászlóalj a déli rondella ellen támadt. A hajnali döntő rohamot éjfélkor egy szokásos színlelt támadás előzte meg, amit a legénység valószínűleg nem tudott, mert emberfeletti bátorsággal rohamozták a rondellát, és súlyos veszteségeket szenvedtek. Itt esett el Sipler Lipót hadnagy és halálos sebet kapott Derzsi József hi\dr\í\gy. A nagy veszteségek miatt a döntő roham megindításakor a zászlóaljat a Krisztinavárosi kapu ellen rendelték, de a rövid ostormlétrák miatt itt sem értek célt. Végül is pirkadat után jutott be a zászlóalj egy része a rondella belsejébe úgy, hogy az itt lévő börtön rácsait leverték, majd belülről törték be az ajtókat a legények. A zászlóalj másik része a Fehérvári-rondella mellett lőtt résen nyomult be a Várba, amelyet ekkor már az I. hadtest honvédéi tartottak szilárdan az ellenőrzésük alatt. Az ostrom utáni jelentések kiemelték a 48. honvédzászlóalj helytállását, s egy sor kitüntetést osztottak ki katonái között. III. osztályú katonai érdemrendet kapott Rakovszky őrnagy, Mikecz és Böszörményi századosok, akik az egyes rohamoszlopokat vezényelték, továbbá a halálos sebet kapott segédtiszt, Majos Károly főhadnagy, Derzsi József, Debreczeni fgnác, Szomjasy István hadnagyok, Grósz Antal, Szalóki György, Tatár József, Jármy Sándor (Ferenc?) tizedesek. A zászlóalj pontos veszteségei nem ismertek, annyi bizonyos, hogy 5 tisztje halt hősi halált és a sebesültek száma minimálisan 31 fő volt. A tényleges veszteség ennél biztosan jóval nagyobb volt. 21 1849. május 28-án indult az új hadművelet, amelynek a célja az volt, hogy a császári csapatok Vág mentén kiépített védőállásait áttörjék, mielőtt az orosz csapatok beérnek az ország belsejébe. A magyar csapatok felvonulása a Vághoz június közepére történt meg. Ezt megelőzően, illetve a felvonulás során jelentős változások történtek a zászlóalj állományában, elsősorban a tisztikarban. 4 tisztet és 6 altisztet jelöltek ki, az újonnan alakuló zászlóaljakhoz való áthelyezésre, hogy a régi, kipróbált alakulatok tisztjei segíthessék az újonc alakulatok kiképzését, a mielőbbi harcbavetés érdekében. Ezek többsége június folyamán el is távozott új szolgálati helyére. Tovább apasztotta a zászlóalj létszámát, hogy a Tótmegyeren állomásozó alakulatot - elsősorban a Vay Károly vezényelte 4. századot - meglepte a kolera, s a százados mellett további 3 tiszt, illetve a legénység köréből is tucatszámra estek áldozatul. Végeredményben a tisztikar fele kicserélődött, s a legénység létszáma is legkevesebb 100 fővel csökkent. A zászlóalj létszáma június 11-én 645 emberből állt, amiben már benne volt az a 90 ember is, akiket június 9-én a 6l. honvédzászlóalj állományából A zászlóalj történeti vázlata a tiszteken kívül további 7 halottat említ és 273 sebesültet, ez utóbbi túlzottnak tűnik. A sebesültek névsorára: Közlöny: 1849/141. sz.
